2024. április 19. Emma
Miskolci beruházást jelentettek be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Kujan István
|
2018. november 08. 16:27
|
frissítve: 2018. november 10. 16:18
Összesen 125, ebből Miskolcon közel félszáz új, magas hozzáadott értékkel bíró munkahelyet teremt két projektjével az Evosoft Hungary Kft. – jelentették be csütörtökön Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Petényi István, a német tulajdonú Evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, cégüknél egy-egy kutatásfejlesztési és munkahely-teremtési projekt indul hamarosan. Az Evosoft hazánk vezető szoftverháza, a németországi Siemens AG egyik legfontosabb stratégiai partnere és a hazai informatikai piac meghatározó szereplője. 1995 óta foglalkoznak szoftverfejlesztéssel. Olyan területeken teszik ezt, mint az ipari automatizálás technika, vagy a hajtástechnika.

A cég a Siemens részére a legfejlettebb szoftvermegoldásokat nyújtja, mintegy 1600 nagyon képzett informatikai szakembert foglalkoztat. A vállalat a legutóbbi, 2017. október 1-től 2018. szeptember végéig tartó pénzügyi évében 25 milliárd forint árbevételt ért el, adózás utáni nyeresége  2 milliárd forint volt.

20181108151748_img_6780_1.jpg

Most két beruházásra nyertek támogatást, melyekkel a kutatás-fejlesztést segítik és a munkaerő növelését. Az automatizált ipari termelés informatikai hátterének kiépítését célul kitűző kutatás-fejlesztési projekt mellett bővítik szoftverfejlesztő központjuk kapacitását, mellyel Miskolcon, Budapesten és Szegeden összesen 125 új munkahelyet teremtenek.

Az első projektet több mint 4 milliárd forintból – ebben 1,1 milliárd forint az állami támogatás – a fővárosban és Miskolcon valósítják meg, 75 új, magas szaktudást igénylő munkahelyet létrehozva. A másik projektben Miskolc mellett Szeged is érintett. Itt 700 millió forintból – ebből 307 milliós az állami támogatás – 50 új munkahelyet teremtenek, 32-t Miskolcon.

Hubay György országgyűlési képviselő kiemelte, a mostani beruházás is ékesen bizonyítja, hogy „Miskolcra érdemes odafigyelni”, és hogy a beruházók szívesen telepednek meg városunkban. A borsodi megyeszékhely ma már az egyik legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező iparváros, az elmúlt 8 évben a megyei jogú városok között az első 4 közé küzdötte fel magát a gazdasági versenyképesség terén. Miskolc – ami a régió gazdasági, tudományos, oktatási, fejlesztési és kulturális központja – az országos átlagnál nagyobb ütemben fejlődik. Ez a politikus meglátása szerint a miskolciak közös sikere. Hozzátette: a városvezetés fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához szükség volt a kormányzat erkölcsi és anyagi támogatására is.

20181108152422_img_6834_2.jpg

Hubay György rámutatott arra is, hogy a város az elmúlt években olyan vállalkozásbarát környezetet hozott létre, amely javította Miskolc gazdasági megítélését, vonzóvá tette a várost a cégek számára. Folyamatos az együttműködés a gazdasági szereplőkkel és a Miskolci Egyetemmel, az ország egyik legjobb műszaki felsőoktatási intézményével.

A közös munka eredménye az is – hangsúlyozta –, hogy az ipari parkjaink beteltek, újabb, több mint 1000 hektáros iparterületet biztosítanak tehát a cégek számára. A Modern városok program keretében ebben kiemelten támogatja Miskolcot a kormány.

Az Evosoftot méltatva végül elmondta: a cég magasan képzett mérnökinformatikusok legjobbjai számára nyújt munkát, biztos megélhetést. Szorosan együttműködnek az egyetemmel, ami fontos utánpótlásbázisát jelenti a cég számára.

Pfliegler Péter alpolgármester a város képviseletében érdeklődésünkre elmondta, azért tartja kiemelten fontosnak az Evosoft fejlesztéseit, mert újabb, magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtenek Miskolc és környékbeli munkavállalók számára. Már most mintegy 160 munkatársuk van, akik nagyon jól érzik magukat a cégnél. Magasan képzett szakemberekkel dolgozik a cég, ami 100 százalékban exportra dolgozik.

20181108153128_img_6881.jpg

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, a világ fejlődése új sebességi fokozatba kapcsolt, a világgazdaság új korszak kapujában áll, minden iparágban a digitális technológiák jelentik a siker legfontosabb előfeltételét. A siker kulcsa meglátása szerint abban áll, hogy az államok és a vállalatok milyen gyorsan és milyen hatékonysággal tudnak átállni a digitális korszakra. Hozzátette, Magyarország a digitális befektetések számára a lehető legjobb feltételeket kínálja; Európában nálunk kell fizetni a legalacsonyabb adókat, a vállalatok az így megspórolt összegeket a fizetésekre fordítsák. A magasan képzett mérnököket márpedig jól meg kell fizetni, fűzte hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy hazánk ma már nemcsak egy keresett termelési helyszín, hanem erőteljesen jelen van azon vállalatok térképén is, amelyek fejlesztési-kutatási kapacitásokat kívánnak létrehozni. Tavaly Magyarország már a 7. legvonzóbb befektetési központ volt egy felmérés szerint a világban, amikor magas hozzáadott értékű beruházásokról van szó.

20181108152304_img_6824.jpg

Ismertette, az Evosoft munkatársainak több mint 90 százaléka magasan képzett informatikai mérnök. 1600-an dolgoznak náluk, most a beruházások nyomán újabb 125 új munkahelyet teremtenek a két projekttel, magasan képzett fejlesztőmérnökök számára. A két beruházás összértéke 5,2 milliárd forint. A kormány 1,41 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít a két beruházáshoz.

A külgazdasági és külügyminiszter végül kiemelte: Németország és hazánk gazdasági együttműködését kicsit most még szorosabbra fűzi. A németek az elsőszámú kereskedelmi partnereink továbbra is, az idei első 8 hónapban a kereskedelmi forgalom újabb 6 százalékkal bővült, majdnem elérte a 20 milliárd eurót.

20181108153639_img_6909_1.jpg

Fotó: Mocsári László

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat