2024. május 12. Pongrác
Miskolci siker a döntőben
D. L.
|
2015. január 09. 10:51
|
frissítve: 2015. január 11. 07:46
Hatodik alkalommal rendezték meg Sárospatakon az Opel Di-Fer-Mogyi kupa elnevezésű felnőtt férfi teremlabdarúgó tornát, amely átütő miskolci sikerrel zárult. Az eseményen ezúttal rekord számban vettek részt a csapatok, 32 alakulat indult csatába, hogy kiharcolja az elsőséget.

A legjobb négy közé három miskolci gárda is bekerült, mi több, a döntőt két miskolci csapat vívta, így igazán elmondható, hogy a borsodi megyeszékhelyről indulók alaposan kitettek magukért.

A felnőtt nemzetközi teremtornán egyébként 628 gól született, volt tehát részük látványosságban a szurkolóknak. A szervezők a torna első részét december utolsó napjaiban, három nap alatt bonyolították le, a záró szakaszra azonban csak most került sor. A rendezvénynek az Árpád vezér Gimnázium tornacsarnoka adott otthont.

A versenybizottság a benevezett csapatokat 8x4-es csoportokba osztotta, itt körmérkőzéses rendszerben találkoztak egymással az együttesek. Az első két helyezett, összesen tehát 16 alakulat került a következő körbe. A folytatásban 4x4-es csoportok alakultak ki, ezekben újból körmérkőzésekre került sor. A szervezők gondoltak kiegészítő programokra is, többek között volt büntetőrúgó verseny, tombolasorsolás, fénytechnika a döntő előtt, és gyermek bemutató mérkőzés is. A büntetőrúgó versenyt Kovács Bence (Nuno Baráti Köre Miskolc) nyerte.

Feszült hangulatú, kemény és izgalmas mérkőzéseken a legjobb négy közé a Nuno Baráti Köre (Miskolc és környéke), az OVB-MISKOLC (Miskolc), a FOR YOU 2 Kft. (Sárospatak) és a DRINK TEAM (Miskolc, Mezőkövesd vegyes) jutott be. Az egyik elődöntőt az OVB-Miskolc és a NUNO Baráti Köre játszotta, végül az utóbbi csapat jutott be a döntőbe. A másik ágon a DRINK TEAM győzött a FOR YOU 2 Kft. ellen, így a miskolci, mezőkövesdi vegyes is kvalifikálta magát a fináléba. A harmadik helyet a FOR YOU szerezte meg, majd a döntőben a DRINK TEAM  fordulatos találkozón lett aranyérmes.

A szervezők különdíjakról is gondoskodtak, így a szakmai zsűri a torna legjobb sárospataki játékosának Hoffmann Gábort (CSONTDARÁLÓK), a legjobb játékosnak Molnár Gábort (DRINK TEAM), legjobb kapusnak Pallai Gábort (FOR YOU 2 Kft.) választotta meg. A Nemzetközi Teremlabdarúgó Torna gólkirálya Domonkos Imre (Nemzeti Tiszafüred) lett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat