Falusi közösségi táncalkalmaknak hívták az első táncházakat. Ezeken zárt közösség vett részt, valójában csak a falu lakói. A rendezvények főleg ünnepekhez kötődtek, meghatározta a munkarend és vidékenként változó szokásokkal tartották meg.

Az első Szolnoki Fesztivált 1964-ben tartották. Ez verseny volt a táncegyüttesek körében. Annyira jól sikerült, hogy időről időre megrendezték más városokban is. Még ebben az évben alakult meg a Budapesti Néptáncosok Klubja, ahol havonta egyszer találkozhattak a különböző táncegyüttesek tagjai. Itt szakmabeliek tartottak tánctörténeti előadásokat, este pedig táncházi forgataggá változott a klub. Ezeknek az eseményeknek még a korabeli táncok voltak a főszereplői: például foxtrott, keringő, csárdás. A klub célja kettős volt. Azon túl, hogy a jelenlévőknek szórakozási lehetőséget nyújtott, fontos volt, hogy minél többet megtudjanak a tánc történelméről.

– 1971-ben jártunk először széki táncházban, Erdélyben – emlékezett vissza Stoller Antal Huba, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. – El sem tudom mondani, mennyire elementáris erővel hatott ránk akkor az az élmény. Ez indított el minket azon az úton, hogy ne a korabeli táncokkal foglalkozzunk, hanem a saját táncainkkal. Egy évre rá tehát megalkottuk az első budapesti táncházat. Ide is még csak mi, táncosok léphettünk be. A nagyközönség előtt majd csak 1973-ban nyitotta meg kapuit a Bartók Együttes táncháza. Egy évre rá a Sebő együttes hozta Miskolcra a már magyar népzenével párosuló táncházat.

Az első miskolci táncházat tehát 1974-ben tartotta a Sebő együttes a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Éppen ott, ahol negyvenegy év múlva egy összefoglaló kiállítást tartottak az elmúlt négy évtized miskolci táncházairól. A tárlat tablókon keresztül tematikusan mutatja be a különböző táncházakat a hetvenes évektől napjainkig. A színpadon zenélt a Nyekergő, a Borókás, a Fanyűvő, a Kisgyőri Folkegyüttes, a Tényleg, a Számadó, az Esztenás és a Csender zenekar. Ezen kívül visszaemlékeztek a „nagyöregek”.

– Az akkori táncházak még ma is élő szervezőit és résztvevőit meg kell becsülni. Akkoriban ellenállásnak számított táncházba járni a rendszer szemében – mondta Papp Ferenc, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának osztályvezetője megnyitó beszédében. – Az egyetemen dolgoztam, amikor elindítottuk a muzsikás táncházat. Kétheti rendszerességgel volt a Gépész Klubban, az E/2-ben. Egyívású emberek jártak oda, akiknek fontos volt, hogy a saját népük táncát tanulják és őrizzék meg.

A koncerttel egybekötött kiállítás ötlete Kovács Petra Klárától jött. Ő a Debreceni Egyetem néprajzszakos hallgatója, és szakdolgozatát a miskolci táncházak négy évtizedéből írta. Beszédében elmondta, hogy azokat az embereket ünneplik most, akik akkor is tettek a rendszeres táncházakért, amikor semmilyen támogatást nem kaptak.

– Nem is gondoltam – vallotta be –, hogy ennyire jó érzés lesz látni azoknak az embereknek a találkozását és örömét, akik nagyon régen látták már egymást, pedig ugyanazért az ügyért tevékenykedtek valaha ebben a városban. Jó érezni, hogy a közösségkovácsoló táncházak ilyen sok embernek fontosak.

Valóban megtelt a Bárczay Kúria szombat estére. A visszaemlékezések után helyet cseréltek a székekkel a táncosok, és hajnalig ropták, hogy mindannyiuknak emlékezetes legyen az össztáncház.