2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána
Mohikán-lemezbemutató az Ifiházban
minap.hu
|
2017. november 20. 14:44
|
frissítve: 2017. november 21. 09:25
A magyar beat-rock hagyományaiból táplálkozó csapat sokat értető és elgondolkodtató szövegeivel, ugyanakkor fülbemászó dallamaival jogosan reménykedik abban, hogy az egész ország megismeri nevüket és dalaikat.

mohikan_3.jpg

Bár a gondolat már 2013-ban megvolt, az akkori próbálkozást csak két évvel később koronázta siker. Timár Krisztián és Nagy Tibor István – akik Miskolcról már jól ismerték egymást – kezdett hozzá az első dalok hangszereléséhez, majd csatlakozott hozzájuk Sivák Zsolt, aki Tóth Zoltán, a Republic zenekar egykori dalszerző gitárosa, énekese ajánlására vette fel a kapcsolatot az alakuló zenekarral.

Végül 2015-ben alakult meg a Mohikán zenekar, melyhez az együttes tagjait és a magyar könnyűzenét egyaránt megrázó tragédia, a Republic énekese, Bódi László Cipő halála adta meg a végső lökést. A tagok így nyilatkoztak korábban: „Bódi László és Tóth Zoltán Republicban kicsúcsosodó zenei világa és gondolatisága éppúgy áthatja a zenekart, mint a nagy generáció tagjainak öröksége, amit a magunk módján, saját dalainkkal, mondanivalónkkal szeretnénk továbbvinni és ápolni.”

mohikan_2.jpg

A megalakulásukat követően szinte azonnal színpadra is álltak a srácok, majd nem egészen egy évvel később megjelent első lemezük, Hova száll a pipából a füst címmel. A második album Indiánugrás néven november közepén jelenik meg, amelyet a csapat Miskolcon, az Ifjúsági Házban mutat be november 25-én 19 órától. Aki kedvelheti egy a Republic örökségén felnőtt, szókimondó, mindennapjaink történéseire rezdülő, miskolci kötődésű együttes zenei világát, az biztosan nem fog csalódni, ha eljön a koncertre. Az este folyamán fellépő vendégek: Timár Krisztián, a Mohikán zenekar alapító tagja, Paróczai Attila „Tacsi”, a Mini egykori basszusgitárosa. A csapat további zenészei: Földes Máté zongora, gitár; Nagy Gergő dobok, Bucsi László bassgitár.

Jegyek kaphatók a Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Rákóczi u. 2.), az Ifjúsági Házban (Győri kapu 27/A), valamint online az InterTicket országos jegyirodai hálózatában és a JEGY.HU-n.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat