2024. április 19. Emma
Mosoly, öröm, büszkeség – Negyven éves a Ködmön Formációs Táncegyüttes
Kujan István
|
2018. december 08. 22:15
|
frissítve: 2018. december 13. 11:09
Olyan, mintha egy nagy család ünnepelne – ezt hallottuk mindenkitől a Ködmön Formációs Táncegyüttes fennállásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett bálon, amit rendhagyó módon a Miskolci Egyetemen tartottak meg.

Az 1978-ban alakult egyesület első művészeti vezetője Fügeczkyné Balogh Mária volt, akinek irányításával kezdődött a tánckultúra miskolci utánpótlásának kinevelése. A '90-es években Böhm Ottó vette át munkáját, és a formációs versenytáncok művelésének magas szintre emelésével számos hazai és nemzetközi sikert ért el csapatával. 1990-től nemcsak a magyar bajnokságok résztvevői, hanem Európa- és világbajnokságokon is szerepelnek. Az első időkben mint Ködmön Formációs Táncegyesület működtek, 2000-ben alakult meg a jelenlegi formáció, és 2001-től ennek az egyesületnek a szerves részeként dolgozik a Ködmön TSE a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. Negyven év egy ember, egy család életében is nagy idő; nem meglepő tehát, hogy olyanok is részt vettek a bálon, akik még gyerekként kezdtek a Ködmönben, most pedig párként voltak jelen, sőt van, akinek a gyermeke is ködmönös már.

A Ködmön már egy családi közösség, ahová szívesen hozzák a szülők a fiatalokat, mert tudják, hogy nemcsak a tánc szeretetét tanítják meg, hanem azt is, hogyan kell közösségben, együtt élni.

kodmon_vendegei_20181208_vcs_01.jpg

Simon Csaba is már több mint 30 éve van jelen a Ködmön életében; táncosként kezdte, majd már mintegy 2 évtizede koreográfus, évek óta művészeti vezető. Megtudtuk tőle, hogy jelenleg közel száz tanítvánnyal dolgoznak, és továbbra is a latin- és standard, valamint formációs táncokat oktatják, de vannak egyéni versenyzőik is.

kodmon_vendegei_20181208_vcs_02.jpg

– Nagyon készültünk a jubileumra, a bált most a Miskolci Egyetem éttermében tartjuk, korábban a Művészetek Házában ünnepeltük a jeles alkalmakat. Délutáni konferenciákon hazánk legjobb formációs vezetői, tanárai voltak jelen. Célunk továbbra is az, hogy megszerettessük a társastáncokat a fiatalokkal – tette hozzá.

kodmon_vendegei_20181208_vcs_09.jpg

A legfiatalabbak között lépett fel az est során Egri Kadosa és Kocsis Karola is, jive-oztak és keringőztek. Mindketten odavannak a pörgős ütemekért, de szeretik, hogy változatos a munka. Mindketten megerősítették: szeretnének még nagyon sokáig a Ködmön nagy családjába tartozni.

kodmon_vendegei_20181208_vcs_12.jpg

A születésnapi bált Nagy Ákos, a Győri kaput is képviselő politikus nyitotta meg. – Mi a Ködmön titka, amiért mi örökre büszkék lehetünk rájuk? Az, hogy díjakat hoznak a világ minden részéből, hogy a várost önökkel is azonosítják táncos berkekben. Ehhez kell a profi háttér, a jó vezetők és a rengeteg munka. Arra kérem önöket, hogy a táncosok arcán látott mosolyt sugározzák felénk, miskolciak felé – zárta köszöntőjét az önkormányzati képviselő.

kodmon_vendegei_20181208_vcs_14.jpg

A Kriza Ákos polgármester fővédnöksége alatt megrendezett bálon – a Ködmön csoportjai mellett – bemutatkoztak a meghívott vendégek: a Botafogó, a DuDance, a Valcer, valamint a Sárrét-Szeghalom táncosai is.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat