Hat éve készítette el első tortáját Lenkei Ferencné, egy rózsaszín táskát, ami annyira jól sikerült, hogy ismerősei azonnal javasolták neki, induljon versenyeken. – Az első versenyemre pár hónap múlva neveztem be, de csak azért, hogy ilyet is lássak. Egész éjjel dolgoztam a tortán, amivel végül ezüstérmes lettem. Ehhez férjem adott erőt, ahogy óráról órára kijárkált hozzám a konyhába, hogy biztasson. Ő is hitt bennem, mint a barátaink. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, egyre többször nyertem a tortáimmal. Ma már csak versenyekre és a családomnak készítek tortát születésnapra. Vagyunk jó sokan, hat unoka és a felnőttek, úgyhogy jut az év minden hónapjára egy-egy munka. Idén pedig új továbbképzésre iratkoztam be: csokoládéartisztikára.
Az amatőr cukrász mára már művészi szintre fejlesztette mindkét tevékenységet, annyira, hogy az internetről munkáit látva Sylvia Elba, egy nemzetközi zsűritag hívta meg a birminghami versenyre, ahova férjével ment ki. – Az a rengeteg gyönyörű alkotás egymás mellett! Mind kidolgozott, tele fantáziával, csodával! Óriási élmény volt. Mintegy kétezren neveztek be a versenyre, amit negyven zsűritag bírált, és tömegek voltak kíváncsiak a remekművekre – mondta a hatvannyolc éves miskolci asszony, aki elárulta, először utcai zenészt szeretett volna készíteni, hegedűvel a kezében, de végül egy leánykérésre siető fiatalember mellett döntött.
Mint ahogy elárulta azt is, áprilisban újra megy Londonba, egy másik versenyre, továbbá azt is, hogy volt olyan csokoládészobor, amit három napon keresztül készített, éjjelt-nappalt nem ismerve. – Néha kijöttem a konyhából, bementem a nappaliba, leültem egy fotelba, és ott, egy ültő helyemben aludtam három-négy órát, majd folytattam a munkát megszállottan. Ha most kezdeném az életem, ezt a szakmát választanám.
Hova lehet még fejlődni ezután? Teszem fel a kérdést neki. – Lehet. Régi álmom, hogy szeretnék szervezni én is egy versenyt, ahol különböző kategóriákra nevezhetnek az ügyeskezű háziasszonyok. Március 16-án Szikszón lesz, de részleteket még nem árulhatok el, azt majd decemberben lehet megtudni a facebook-oldalamról – mondta Lenkei Ferencné.