2024. október 21. Orsolya
Nagy hajrával verte a Paks a Diósgyőrt
MTI
|
2016. augusztus 17. 21:05
|
frissítve: 2016. augusztus 18. 18:29
A házigazda Paks az utolsó tíz percben szerzett két góllal hátrányból fordítva győzte le a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szerdai játéknapján.

paks_-_dvtk_0-0_friss_paks-dvtk_1120.jpeg

Az első félidő az összképet tekintve egyértelműen a Paksé volt, a hazaiak ugyanis sokkal veszélyesebben futballoztak ellenfelüknél, több nagy gólhelyzetet is kialakítottak, de nem sikerült a kapuba találniuk. Ebben a DVTK kapusának is nagy szerepe volt, Rados többször védett nagyot.

Fordulás után valamelyest visszavett a lendületéből a Paks, a Diósgyőr viszont változatlanul ötlettelenül játszott. Húsz perc elteltével aztán Nikházi okozott nagy meglepetést, egyrészt azzal, hogy 17 méterről kapura lőtt, másrészt azzal, hogy ezzel a lövéssel megszerezte a vezetést a DVTK-nak.

A következő 15 percben a legnagyobb eseményt a cserék jelentették, a hajrá kezdetén viszont egy szintén szép góllal egyenlített a Paks, a slusszpoén pedig a gólpasszt adó Bertus nevéhez fűződött, ő ugyanis a 91. percben egy távoli bombagóllal mentette meg mindhárom pontot a hazaiaknak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat