2024. május 10. Ármin, Pálma
Nagyot küzdött, de csak zárkózni tudott a Miskolci Vízilabda Club
Juhász István / minap.hu
|
2015. november 09. 23:00
|
frissítve: 2015. november 10. 17:58
Igazolva a papírformát, miskolci vendégjátéka során is győzni tudott a Szeged az első osztályú férfi vízilabda-bajnokságban. A pontvadászat hetedik fordulójában játszott párharc során bár nagyot küzdött, de csak zárkózni tudott a Miskolci Vízilabda Club, így 12-7 arányú szegedi győzelem lett a vége.

A Szeged kezdte a Kemény Dénes Uszodában a szombat este játszott bajnokit a PANNERGY MVLC ellen. Mint már oly sokszor, ezúttal is bravúrok sorozatát mutatta be a hazai kapuban Valics Bence, de ez a szilárd alap sem volt elegendő, ugyanis Manhercz Krisztián  háromszor is bevette a miskolci kaput. Erre kétszer is válaszolni tudott Marko Petkovic, így 3-2-re megnyerte az első negyedet a vendég együttes. A második, mintha az első nyolc perc ismétlése lett volna, Valics parádézott a kapuban és ezt is 3-2-re hozták a vendégek, a félidőre 6-4-es előnyt kialakítva. A hazai kapus bravúrsorozatát a szegedi klasszisok bombái törték meg, ám nagyobb gond volt, hogy Milicic és Tóth összjátéka után a harmadik negyedben nem esett miskolci találat. Így pedig 8-4-es vendégvezetéssel indulhatott a záró periódus. Ebben a játékrészben is becsülettel tette a dolgát ugyan a házigazda, de ez csak a zárkózáshoz volt elegendő, többre nem. PANNERGY MVLC – Szeged 7 – 12.

– Az minden kétséget kizár, hogy három negyedig rendkívül jól védekeztünk, azt hiszem, négy gólt lőtt az első három negyedben a Miskolc – mondta Varga Péter, a Szeged vezetőedzője. – Nagyon jól védekeztünk, nagyon jól figyeltünk, segítettük egymást és elől pedig a kínálkozó lehetőségeinket kíméletlenül kihasználtuk.

A hazai szakvezető szerint el kell ismerni, hogy nem tart még ott csapatként a házigazda, ahol jelenleg a Szeged. Még ha nálunk is volt klasszis teljesítmény.

– Valics Bencét azzal foglalom össze, hogy ha ő nem lenne itt, nekünk nem lenne hét pontunk – mondta Sike József, a PANNERGY MVLC vezetőedzője. – Itt van Valics Bence, ennek örülni kell, arra kell majd koncentrálnunk, hogy őt tudjuk használni. Megnéztem a lövési statisztikánkat, botrányos.

A helyenként remek egyéni, de kevésbé jó csapatteljesítményt hozó Miskolc – Szeged bajnokit kedden 19.30-tól tűzi műsorára a Miskolc TV.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat