2024. szeptember 13. Kornél
„Ne kérje senki, hogy otthon üljek…” – Betti programajánlója
Muntyán Bernadett
|
2017. szeptember 29. 11:44
|
frissítve: 2017. október 02. 08:29
Szépen lassan a szeptember végéhez közeledünk, az utolsó hetet is kipipálhatjuk. Vasárnap ugyanis már októbert jegyzünk, ami nem egyenesen arányos azzal, hogy csökkennének a programok városunkban.

turisztika_170927ml_6.jpg

Még mindig lesznek túrák, szabadtéri programok, valamint a zene világnapját is megünnepelhetjük annak rendje és módja szerint. Az idő kezd átfordulni abba az igazi őszbe, amikor már a nap sem melegít annyira, hogy ne férne el rajtunk egy kiskabát, de még nincs is olyan hideg, hogy csípné az arcunkat. Úgyhogy irány a Bükk, a macskaköves főutca, a miskolci éjszakai élet: tollat és papírokat elő, mondom a részletes hétvégi programkínálatot.

Annyi, de annyi hely van még Miskolcon, ami tartogat számunkra is – akik itt születtünk és éltünk világ életünkben – újdonságot és érdekességet. Ilyen például Miskolctapolca is, amelyet a Tourinform Iroda városnéző túrájának köszönhetően közelebbről is szemügyre vehetünk. A fürdőkultúra, a mocsárciprusok, a városrész már rég elfeledett vendéglátó helyei, a bencés apátság romjai – ezek mind, mind olyan részei Tapolcának, amelyekről már hallottunk, de vagy nem tudjuk, merre is találjuk őket pontosan, vagy fogalmunk sincs mi is az ő történetük. Ezt a hiányosságunkat szeptember 30-án kiküszöbölhetjük, ha a városnéző túra csapatához csatlakozva felfedezzük, ha nem is Amerikát, de Miskolctapolcát az tuti!

tapolca_park_170726_ja_29.jpg

Ha már odafigyeltünk szellemi egészségünkre a túra során, akkor nem árt górcső alá vennünk a testünket is, szombaton a Vörösmarty Művelődési Házban az Alternatív Egészségnapon. Itt minden lesz, ami bio, és bármit megtalálhatunk ezen a napon, ami a gyógynövényekkel, vagy a kristályokkal bármilyen összefüggésben van. Itt nem csak a testi, hanem a lelki egészségünkre is odafigyelhetünk: lesz itt lelki feszültségoldás, energiakezelés, tibeti hangtál kezelés, keleti masszázs és lélekmasszázs, talp csakra masszázs, prána - nadi kezelés, svéd gyógymasszázs, OH asszociációs kártya, és access bars. A cél, a testi, lelki egyensúly megtalálása, és hogy összhangban légy saját magaddal. Próbáld ki, hisz ártani nem árt!

szuret_szolo_ill.jpg

Ősszel milyen más program lehetne még a kis listámon, ha nem szüret? Naná, hogy a Szüreti Fesztiválról beszélek, amelyet a Gárdonyi Géza Művelődési Központ udvarán rendeznek meg, szeptember 30-án délelőtt 10 órától. A programok között találunk itt szüreti felvonulást, a Miskolci Mazsorett csoport előadását, óvodás és iskolás csemeték előadását, lesz még itt tánc, és nótázás is dögivel, no meg az Animal Cannibals-es srácok is csatlakoznak a mulatsághoz. Lehet itt szőlőt darálni, mustot készíteni cigány muzsika mellett, lecsúszni felfújhatós csúszdákon, ugrálni ugrálóvárakon. De, ha mindez kevésnek bizonyulna, akkor lesz még arcfestés, és gyerekfoglalkozások, Borka játékok, valamint állatsimogató is. Mindez Hejőcsaba szívében, a hónap utolsó napján.

lillafuredi_kisvasut_170816_vcs_01.jpg

Ha egy kicsit erdeibb programra vágyunk, akkor nincs más dolgunk, mint felülni a Dorottya utcai végállomáson a kisvonatra. De ne ijedjünk meg, ha a kis gőzös nem arra megy majd, amerre megszoktuk, ugyanis szeptember 30-án szarvasbőgésre invitálnak minket az Északerdő Zrt. munkatársai. Idén egy vezetett túrán is részt lehet venni. A 13:00 órakor induló vonat utasai az ortástetői érkezés után vezetett erdei túrával juthatnak el a vadászati tematikájú programok színhelyére, Andókútra. A 15:25 órakor induló vonat utasai Andókútig utazhatnak. Az erdei túra körülbelül 2 óra, és 5 km hosszú. A különböző vadászati tematikájú programok után 6 óra 30 és 50 perc között a kisvonatból hallgathatja meg a nagyérdemű a szarvasbőgést.

zene_vilagnapjat_oriasplakat_belyeg.jpg

Október elseje a zene világnapja, ebből az alkalomból országszerte több koncertet, hangversenyt és más zenei programot is rendeznek. A Bartók Plusz Operafesztivál és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közös hangversenye a Zene világnapja alkalmából szeptember 30-án 19:00 órától kezdődik. A Miskolci Szimfonikus Zenekar már negyedik alkalommal szervez zene világnapi hangversenyt. Idei koncertüknek a Csillagok háborúja zenéjét megihlető, Holst Planéták című alkotása a hívószava. A zenét látványos vetítés egészíti majd ki, amely a világűrbe repíti el a hallgatóságot. A koncertnek a Miskolci Egyetem Díszaulája ad majd otthont. Az est dirigense David Curtis lesz, aki ebben az évadban első vendégkarmesterként vesz részt a zenekar munkájában. 

karmester_plakat_170924ml_9.jpg

Szombaton megrendezik az V. Musical és Miskolc Gálát a Művészetek Házában este 7 órától. Az idén jubiláló gála rengeteg szárnyait még csak próbálgató, kezdő művésznek ad bemutatkozási lehetőséget. Azok, akik még csak kacsingatnak a musicalek és a zenei pálya felé, olyan előadókkal állhatnak majd fel egy színpadra, akik már országosan elismert karriert tudhatnak a magukénak. Kecskés Tímea, Csiszár István, Pető Zsófia, Cselepák Balázs, Tunyogi Bernadett, Vágó Zsuzsi és Veréb Tamás már biztosan a fellépők között lesz.

petofi_sandor_konyvtar_170830_ja_20.jpg

És még mindig nem fogytam ki a szombati programkínálatból, hiszen a megújult Petőfi Sándor Könyvtár is ünnepel, mégpedig a visszaköltözését egy szebb, energetikailag is felújított, és minden szempontból modernebb épületbe. Ennek a költözésnek a tiszteletére, egy kétnapos programot szerveztek, hogy az olvasóik velük együtt ünnepelhessenek a régi helyükön, az új épületükben. Lesz gyermekműsor, jazztánc, és előadás a bringázásról – csak, hogy néhányat említsek. Ha mindez nem lenne még elég, akkor egész nap kézművesedhetünk a könyvtárosokkal. Reggel 9 órától egészen este 6 óráig várja a megújult épület az érdeklődőket.

avas_blog_170731ml_13.jpg

Az utánam srácok fesztivál idei etapja szeptember 28. és 30. között vonja magára a miskolciak figyelmét. A szombati nap helyszíne az Avas-tető lesz, a sportpályákkal és a kilátóval karöltve. Lesz itt kamakupa, piknik, kiállítás a Papszer utcában, vetítés a kilátóban, beszélgetés a városról, valamint a fotó- és rajzpályázat díjait is ki fogják osztani.

sarkanyoskalandokdiosgyorivarban20170430_bl_08_web.jpg

A Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend fegyver és viselet bemutatóján a 14. századi, udvari viselet és harcmodor elevenedik meg október első napján a Diósgyőri Várban. A korhű fegyverek összecsapásain túl a közönség is részt vehet egy-egy derűs lovagi próbán, vagy csetepatén. Akár még az is kiderülhet, hogy van bármilyen közötök is a lovagokhoz, vagy minimum az, hogy ti vagytok Miskolc legbátrabb kardforgatói. Ahogy Süsü mondaná: „csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!” Három különböző időpontban kacérkodhattok a lovagi lét rejtelmeivel: 11.15, 13.15, 15.15 órai kezdettel.

regisegvasar_170903ml_19.jpg

Ha már október, és ha már vasárnap, akkor természetesen újfent Régiségvásár lesz városunk macskakövein. A főutcát széltében, hosszában ellepik a régi használati tárgyak, az apró csecsebecsék, mütyürök, és könyvek. No meg azok, akik megrögzött piacozók, vagy régiségvadászok.

osz_kirandulas_idojaras_161031_vcs_2.jpg

Október 1-én őszi bükki túrát rendez az Örök Mozgásban Egyesület és a Csigaház Vendégház. A cél egy könnyű sétatúra, melyet barlangok és források színesítenek. A csapat 9 óra 30 perckor találkozik a Majális-parkban, ahonnan 10 órakor indul majd a túra. Az út hossza 10 kilométer: a Majális-park, a Kecske-lyuk barlangon, Kaszás-rét, Szeleta-barlang, Lillafüred. A visszaút már segítséggel történik, ugyanis kisvonatra pattan majd a csapat Lillafüreden. 

Szép hétvégét mindenkinek! Jövő héten ugyanitt, ugyanekkor! 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat