2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Négy napig a "cápáké" a sportuszoda
Tóth Milán
|
2017. július 12. 11:56
|
frissítve: 2017. július 13. 11:32
Szerda délelőtt kezdetét vette a II. Országos Cápa Bajnokság, melynek idén is a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszoda ad otthont. A négynapos sportesemény ünnepélyes megnyitóját követően nem haboztak a fiatal úszók, rögtön birtokba vették a versenymedencét.

capa_uszo_ob_megnyito.jpg

Fotók: Tóth Milán

Ismét nívós sporteseményt rendeznek Miskolcon, és mivel több mint 400, tíz és 12 év közötti versenyzőt vártak a szervezők, tudni lehetett előre, óriási lesz a nyüzsgés az uszodánál. Mindenhol fiatal tehetségek várakoztak – valaki már úszódresszben, valaki viszont még ruhában.

Kilenc óra magasságában aztán megindult a tömeg, az ünnepélyes megnyitóra igyekezett mindenki. Néhányan azonban még az utolsó pillanatban is a kisebb medencében voltak, ők már készültek a 9:30-kor rajtoló futamra.

capa_uszo_ob_megnyito_pfliegler.jpg

Pfliegler Péter alpolgármester köszönti a megjelenteket

Felvonultak a versenybírók, őket követték a megnyitó főszereplői, akik a pódium előtt álltak meg a telt házas közönség előtt. A Himnuszt tapsvihar követte, majd Deák-Bárdos Mihály, a Miskolc Városi Sportiskola szakmai vezetője hivatalosan is megnyitotta az eseményt, míg Pfliegler Péter alpolgármester a megjelenteket köszöntötte.

– Szeretettel üdvözlöm a versenyzőket, az edzőket, a sportvezetőket és a szülőket is – fogalmazott az alpolgármester. – Örülök, hogy megtelt a lelátó, nagy örömömre szolgál ilyen sok jelenlévőt köszönteni. Minden résztvevőnek sikeres versenyzést kívánok, és azok, akik még nem jártak Miskolcon, fedezzék fel otthonunkat, csak ajánlani tudom gyönyörű városunkat.

capa_uszo_ob_megnyito_5.jpg

A megnyitó után a versenybírák elfoglalták helyüket, az első versenyszám résztvevői pedig a medence szélére álltak. A 400 méteres gyorsúszás előfutamait rendezték, de a 11 és a 12 éves fiúknak fel volt adva a lecke, hiszen az országos csúcsot nem más, mint az olimpiai bajnok Gyurta Dániel úszta 16 évvel ezelőtt. Hatalmas üdvrivalgás fogadta a vízbe ugró srácokat, ami gyakorlatban is jelezte: kezdetét vette Miskolcon a II. Cápa Országos Bajnokság.

capa_uszo_ob_megnyito_3.jpg

Voltak olyanok, akik boldogan szálltak ki a medencéből, néhány úszót azonban vigasztalni kellett egy balszerencsésebben sikerült futam után. Érdemes kilátogatni a Kemény Dénesbe, hiszen ki tudja, lehet, hogy a jövő Cseh Lászlóját, esetleg Hosszú Katinkáját is láthatjuk, ahogy éppen a szárnyait bontogatja.

capa_uszo_ob_megnyito_4.jpg

capa_uszo_ob_megnyito_2.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat