A B.-A.-Z. Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE szervezésében idén is megrendezték a Csordás József nevével fémjelzett karateversenyt. A megmérettetés megszervezésének célja: Sensei Csordás József emlékének adózva baráti kapcsolatok ápolása és versenyzési lehetőség biztosítása kezdő és haladó karatékák számára. A meghívásos nemzetközi versenyre számos határon túli egyesület tanulója nevez be évről évre. A rendezvény fővédnöke: Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke.
A versenyre jellemző, hogy több mint hatvan kategóriában lehet nevezni a 6 évesektől a szenior korosztályig, vagyis a 35 év felettieknek is lehetősége nyílt az éremszerzésre. Így a nevezések száma általában meghaladja a négyszázötvenet. A tanítványoknak idén is lehetőségük volt tatamira lépni kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyszámokban kezdő és haladó kategóriákban egyaránt. Továbbá idén is volt Szenior kategória, ahová a vállalkozó szellemű sportolókat várták.
Jellemző még, hogy a rendezvény az emlékezésről és a szeretetről is szól, hiszen kiemelt vendég szokott lenni a fiatalon, 2006-ban, tüdőembóliában elhunyt Csordás József családja, özvegye Andrea, valamint gyermekei, Ádám és Dávid is. A volt megyei elnöknek számos magyar bajnok tanítványa volt, sokan a nemzetközi színtéren is rendkívül eredményesek voltak.
Minden évben jutalmazzák a legjobb női és férfi versenyzőt is.
A 10 órakor kezdődő megnyitó ünnepség után négy tatamin folyt a küzdelem a legjobbnak járó díjért délután 5 óráig.