Az éjjeli órákban eleinte gyengén, később erősebben felhős időre van kilátás. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél mérséklődik, hajnalra le is gyengül. Reggelre általában 3 fokig csökken a hőmérséklet.
Kedden napközben gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak, néhány órára mindenütt kisüt a nap. Egy-egy zápor előfordulhat. A nyugati szél többnyire mérsékelt marad. Délutánra 13 fokig emelkedik a hőmérséklet. A meleg idő ellenére is hidegfronti hatás van térségünkben.
Szerdán még marad a többnyire napos, meleg idő, csütörtöktől több lesz a felhő, és a hosszú hétvégén többfelé kell esőkre, záporokra számítani. Fokozatosan visszaesik a nappali felmelegedés mértéke és vasárnaptól visszatérnek a fagyos éjszakák is. A hét legvégén igen hideg levegő éri el az országot, akkor jelentősen visszaesik majd a hőmérséklet, és havas eső, havazás is előfordulhat.
„Megrázza még szakállát Gergely” – hangzik az ismert szólás, mely arra utal, hogy ezen a napon még előfordul havazás. Az idén azonban nem, hiszen szokatlanul meleg időjárásnak örülhettünk hétfőn.