Az OTP Bank Liga 11. fordulójában Pápára utazott a DVTK, ahol az eddigi mérkőzések örökmérlege hatalmas diósgyőri fölényt mutat. Négy győzelem mellett mindössze egy-egy döntetlen és vereség áll a csapat neve mellett.
A házigazda tavalyi bajnokságot a 12. helyen zárta. A legjobb gólszerzőjük az a Georges Griffiths volt 8 találattal, aki nyártól már a DVTK csapatát erősíti. Jelenleg a 13. helyen állnak 9 megszerzett ponttal, Saša Popin a legeredményesebb gólszerzőjük 2 góllal.
A DVTK harmadik a pontversenyben úgy, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszottak. 20 pontjuk van, előttük az MTK áll 24, illetve a Videoton 30 ponttal.
Griffiths tartozik egy góllal a DVTK szurkolóinak. A Pápa játékosaként ugyanis betalált a diósgyőri kapuba, amit most jóvá tehet. Az első félidő legelején jól sprintelt a labdára az elefántcsontparti támadó, de nem érte el. Szép lövése volt Eleknek és Bognárnak is, de alapvetően - rossz közhellyel - meddő mezőnyjáték jellemezte a találkozót. A szombat délutáni futballmatiné első 45 percében nem volt komoly gólhelyzet. Pedig jó lenne legyőzni a Pápát. Tizenharmadik a harmadik ellen, országos kettes. Ráadásul nem szabadna lemaradni a Videotontól és az MTK-tól.
A meddő mezőnyjáték folytatódott a második félidőben is. Az elefántcsontparti játékosnak annyira nem ment a futball, hogy lecserélte Tomislav Szivics. A végén nyomott ugyan a Diósgyőr, mégis a legnagyobb helyzetet a Pápa hagyta ki a 92. percben. A vége döntetlen, így a DVTK 21 ponttal őrzi harmadik helyét.
Tomiszlav Szivics a mérkőzés után azt mondta az m1-nek, hogy a Fradi elleni győzelem megfogta őket (?!) és lélektelenül játszottak Pápán. A mester azzal fejezte be, hogy a dobogóra hajtó csapat így nem játszhat és ennek következményei lesznek.