A többszörös visszaeső férfi október 3-áról 4-ére virradó éjszaka Tokajban ittas állapotban összesen 9 autó ablakát törte be a nála lévő bottal, illetve egy esetben betonblokk-darabbal. Az autókban található értékekre pályázott, amíg a gépjárművek tulajdonosai a Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napokon szórakoztak. Készpénzt, autósrádiót tulajdonított el. A férfi két gépjármű vonatkozásában kárt is okozott azzal, hogy a gyújtáskapcsoló alsó borítását és az ott lévő kábeleket szétszakította, illetve egyik esetben a vezető oldali légzsákot is megrongálta.
Két járókelő észlelte a vádlott cselekményét, aki emiatt a Bodrog folyó partjára menekült és ott, a bozótosban bújt el. Az időközben helyszínre érkező rendőrök elől menekülve átúszott a Bodrog túlpartjára. Kis idő elteltével, azt feltételezve, hogy a rendőrök a helyszínről már távoztak, visszaúszott. A rendőrök, akik időközben egy kajakkal már a vízen voltak, úszás közben elfogták.
A Szerencsi Járási Ügyészség az őrizetbe vett férfit lopás vétsége és rongálás vétsége miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította. A bíróság a vádlottat az elkövetéstől számított két napon belül két és fél év fegyházra ítélte. Az ítélet jogerős.