2024. június 17. Laura, Alida
Miskolcra látogatott az Európai Egyetemi Sportszövetség sportigazgatója
Nemzetközi sportvezető: nagy siker lesz Miskolcon az egyetemi Eb
minap.hu
|
2015. február 13. 12:15
|
frissítve: 2015. február 14. 14:03
Magyarországon járt a napokban az Európai Egyetemi Sportszövetség sportigazgatója. Patrik Perosa ellátogatott a 2017-ben Kosárlabda Egyetemi Eb-t rendező Miskolci Egyetemre is. A nemzetközi sportvezetőt az intézmény képviseletében Deák Csaba kancellár fogadta.

Patrik Perosa tájékoztatott arról, hogy az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) 2017-ben 18 sportágban hirdet Egyetemi Eb-t, amelyek közül a kosárlabda az egyik legfontosabb rendezvényük. Ebben a sportágban szerveztek először egyetemi Eb-t, a résztvevői létszám tekintetében azóta is az egyik legnagyobbnak számít, emiatt az európai egyetemi sportközeg szereplői különös figyelemmel követik nyomon. Mindezek miatt az EUSA mindig nagy gondot fordít a rendező intézmény és ország kiválasztására: a Miskolci Egyetem, Miskolc város, a magyar egyetemi és kosárlabda szövetségek együttműködésében beadott pályázat pedig meggyőző volt.

Az Európa-bajnokságra 16 férfi és 12 női csapat érkezik majd, a versenyzők és a delegáció többi tagjával – edzők, sportvezetők, intézményvezetők – együtt mintegy 450 főt jelent.

A rendezvény fontos célja, hogy a Miskolcra látogató fiatal európai értelmiségiek megismerjék a Miskolci Egyetemet és Miskolcot, az intézmény és a város jó hírét terjesszék hazájukban, későbbiekben a barátaikkal, családjukkal minél többször látogassanak vissza. A rendezvény sikerének kulcsa, hogy a házigazda intézmény és a város felismerje, és ki tudja használni a nemzetközi egyetemi sportesemény nyújtotta értékeket és lehetőségeket.

perosa_kosarlabda_egyetem_eb.jpg

Forrás: Rakaczki Zoltán

Deák Csaba megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Miskolci Egyetem lehet a házigazdája a 2017-es Kosárlabda Egyetemi Eb-nek. A kancellár kiemelte, az intézmény sportéletét az egyik legfontosabb hallgatói szolgáltatásnak tekintik, hiszen a jövő döntéshozóit, véleményformálóit képezik, cselekedeteikkel a későbbiekben hatással lesznek a társadalomra, ezért esetükben különösen fontos a sportos életmód, az egészségtudatos szemlélet kialakítása.

Az intézmény kancellárja elmondta, a testnevelés órák és szabadidős sportesemények mellett 10 sportágban biztosítanak rendszeres sportolási és versenyzési lehetőséget hallgatóiknak. Hagyományai és eredményei alapján a kosárlabdázást övezi a legnagyobb figyelem: a Miskolci Egyetem – a férfi és női egyetemi ligában való szereplés mellett – a teljes miskolci férfi kosárlabdázást koordinálja, összesen 14 csapatot versenyeztet.

A rövid egyeztetést követően a nemzetközi sportvezető Rakaczki Zoltánnal, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club ügyvezető elnökével közösen megtekintette az egyetemi campust, az egyetemi és városi sportcsarnokot, a tervezett szállás és étkezés helyszíneit, valamint Miskolc számos nevezetessége közül a diósgyőri várat, a Barlangfürdőt és a Palotaszállót a lillafüredi függőkerttel – a 2017-es sportesemény fontos céljai között szerepel a város kedvelt turisztikai látványosságainak megismertetése is az Eb résztvevőivel.

A nemzetközi sportvezetőt – az Európai Egyetemi Sportszövetség vezetőinek küldött jelentése szerint – a miskolci látogatása során tapasztaltak megerősítették abban, hogy a 2017-es Kosárlabda Egyetemi Eb-t várhatóan az európai egyetemi sportmozgalom számára nagy sikerrel rendezik majd meg, és Patrik Perosa külön kiemelte azt a pozitívumot, hogy a Miskolci Egyetem vezetői szinten áll a rendezvény mögött.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat