– A legelszántabbak három-négy hétig is szívesen maradnak a Csanyikban. A turnusok már május elején beteltek, ugyanis sok tavalyi vendégünk magával hozta az osztálytársait, barátait – mondta Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. erdei iskolai programjainak koordinátora. Az Erdőjáró-természetismereti napköziben nagy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre, az erdő élővilágának, a természeti értékek védelmének megismertetésére, és az erdész szakma rejtelmeinek bemutatására. A különböző csoportfoglalkozások, vetélkedők motiválják a gyermekeket, így a játékok alatt szinte észrevétlenül, szórakozva jutnak új ismeretekhez. A legfontosabb azonban, hogy az itt eltöltött néhány nap során erdei iskolai programvezetőink beléjük „oltják” a természet szeretetét, ami sokáig megmaradhat, hiszen a fiatalok ebben a korban a legfogékonyabbak. Bizonyítják ezt azok is, akik évről-évre visszatérnek hozzánk.
A Lovas napközi szintén nagyon népszerű volt. A lovaglás mellett például még „lósütit” is készítettek a gyerekek, de nagyon sok új foglalkozást, játékot is kipróbáltak. Nem csupán a lovakkal ismerkedtek meg közelebbről, hanem más háziállatainkkal, kecskékkel, nyulakkal, a baromfiudvar lakóival is. A lovas ismeretek és készségek fejlesztése mellett természetesen ezeknek a csapatoknak is alkalma nyílt az erdei életközösség tanulmányozására. Túrák, térképrajzolás, madarászat és kézműves foglalkozások színesítették a programot.
– Összességében elmondható, hogy eredményes volt a nyári időszak a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolában. A munka viszont nem áll le. Szeptember elején elkezdődik a készülődés az őszi foglalkozásokra, hiszen hamarosan különleges programokkal, az Erdők Hetére várjuk a látogatókat – vont mérleget Rencsiné Ágh Márta.