Berczik Ábel tájékoztatása szerint több mint harminc helyi önkormányzat pályázott férőhelybővítésre, ezek közül tizenkilencnek ítéltek meg támogatást. Az NGM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium szakértői közösen, statisztikai adatokra támaszkodva vizsgálták meg, mely településeken van valóban férőhelyhiány, ez alapján osztották szét a keretet. A támogatói okiratokat napokon belül kiadják az önkormányzatoknak, amelyek ezt követően haladéktalanul elkezdhetik a férőhelyek kiépítését - mondta.
Az elnyert pénzt többféleképpen fel lehet használni, újabb csoportszobák létrehozása vagy akadálymentesítés is szóba jöhet, a lényeg, hogy a fejlesztés után több gyermek elhelyezésére nyíljon mód az óvodában. A helyettes államtitkár felidézte, hogy tavaly kétezer új férőhelyre nyújtott támogatást az NGM. Véleménye szerint az elmúlt évek hasonló programjai kifejezetten enyhítették az óvodai zsúfoltságot.
A férőhelybővítés jövőre is folytatódik, akkor 2,5 milliárd forintot osztanak majd szét pályázaton - közölte Berczik Ábel.