2024. augusztus 20. István
Nívós díjugrató fesztiválnak adott otthont a Lovagi Tornák Tere
minap.hu
|
2017. augusztus 19. 19:43
|
frissítve: 2017. augusztus 22. 17:19
Mintegy kétszáz ló hétszáz startját láthatták a nézők a háromnapos II. Horze Diósgyőri Díjugrató Fesztiválon, a Lovagi Tornák Terén.

Szombaton véget ért a háromnapos esemény, amin több miskolci versenyzőnek is szurkolhattunk, főleg a nyitott versenyszámokban.

Indulók az ország minden pontjáról érkeztek, sőt még a határon túlról is, a nyílt kategóriák versenyszámaiban szlovák és román tehetség is nevezett.

A Korosztályos Championátus a 10-25 éves magyar lovasok bajnoksága, akik póni, gyermek, serdülő B, serdülő A és utánpótlás korosztályban mérték össze tudásukat, emellett csapatbajnokságot is rendeztek vegyes életkorú csapatokkal.

Miskolcot három lovasklub, a Diósgyőri Lovassport Egyesület, a Gyula Farm Miskolc LSC és a Miskolc-Bükkalja LK képviselte. A nyitott versenyszámokra rengetegen neveztek ezekből a klubokból, de a Championátusban is szoríthattunk miskolciakért.

_ii._horze_diosgyori_dijugrato_fesztival_20170819_bl_084_web.jpg

Az utánpótlás bajnokság Diósgyőrhöz is köthető, hiszen a kategória háromszoros bajnoka a diósgyőri Nevelits Laura, aki Kaland nevű lovával rekordot állított be.

A közönség számára a verseny fő eseménye az utánpótlás-döntő volt, ami szombat délután rajtolt el.

A lovasoknak három pályát kellett lovagolniuk, naponta egyet, az elért helyezésük függvényében ezért pontokat kaptak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat