A Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2014/2015-ös évadban indította útjára vár-szerenád sorozatát, melynek helyszínéül a felújított Diósgyőri vár lovagterme szolgál. A koncertsorozatban különböző alkalmakhoz illő zenei összeállítással jelentkeznek, kihasználva a terem jó akusztikai tulajdonságait és egyedi történelmi atmoszféráját.
A Nőnapi vár-szerenád műsorának középpontjában szintén olyan hölgyek állnak, akik történelmi, irodalmi alakként, vagy múzsaként jelentős szerepet töltöttek be a férfiak életében. A hangversenyen felcsendül Haydn B-dúr szimfóniája, mely a „A királyné” alcímét a műben felcsendülő témáról kapta, mely Marie Antoinette királyné kedvence dalocskájából származik, és Vivaldi h-moll hegedűversenyét is meghallgathatja a közönség, melyet Anna Maria számára ajánlott.
A nőnapi vár-szerenád műsorán népszerű operarészletek is szerepelnek Mozart Figaro házassága és A varázsfuvola című műveiből. A koncert zárásaként Rossini: Olasz nő Algírban című, méltán népszerű nyitánya is elhangzik majd. Az előadáson szólistaként közreműködik Soós Gábor, a zenekar koncertmestere, valamint Ács Gabriella és Murvai Dénes énekművészek. A Miskolci Szimfonikus Zenekart Cser Ádám vezényli. Jegyek kaphatók a Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. irodájában és a Diósgyőri vár jegyirodájában.