Eddig olyan választásaink voltak, amikor lehetett bízni benne, hogy ki lehet javítani az előző kormányok hibáit, de most a bevándorlás ügyét nem lehet kijavítani, ha elrontjuk – fogalmazott Orbán Viktor a Bayer Show című műsorban. - Fölösleges abban reménykedni, hogy a migránsok elhagyják az országot, az osztrákok és a németek ugyanis lezárták a határaikat. Ha egyszer bejönnek, itt is maradnak majd. Tanuljunk mások hibáiból - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Mi már 30 éve vagyunk a politikában, ezért nekünk a legnagyobb a rálátásunk és a tapasztalatunk a nemzetközi és a hazai politikai folyamatokra – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki szerint a Fidesz két dologból sohasem engedett: a szabadságból és a nemzeti függetlenségből. Mint mondta, a sorosisták várhatóan mind elmennek szavazni április 8-án, ezért azoknak is mind el kell menniük, akik nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóország lenne, és szeretnék megtartani Magyarországot magyar országnak.
A miniszterelnök elmondta, április 6-án, pénteken délután, Székesfehérváron lesz az országos kampányzáró, amely egy magyar kampányzáró lesz. Akinek Magyarország az első, azok semmiképpen se maradjanak otthon. Arra kérik az embereket, hogy kampányoljanak a hátralévő napokban, április 8-án pedig maguk is menjenek el, és mindenkit vigyenek el szavazni, akinek fontos Magyarország jövője.
A Bayer Show teljes adását itt láthatja: