2024. május 11. Ferenc
Orrszarvúra akartak vadászni, az oroszlánok széttépték őket
minap.hu
|
2018. július 06. 11:34
|
frissítve: 2018. július 08. 09:23
Egy fejet és több testrészt találtak a dél-afrikai Sibuya Game Rezervátumban. A helyi hatóságok szerint legalább három ember halt meg, akik feltehetőleg orvvadászok voltak.

Legalább három ember esett áldozatul egy csapat oroszlán támadásának a dél-afrikai Sibuya Game Rezervátumban. Egy fejet és további testrészeket, valamint három pár cipőt, vadászpuskákat, drótvágókat és egy fejszét is találtak a rezervátum területén. A The South African úgy tudja, az embrekből álló csoport orrszarvúk szarvára vadászott volna, amikor az oroszlánok megtámadták őket.

Nick Fox, a rezervátum tulajdonosa azt nyilatkozta: „elég testrészt és ruházatot találtunk, hogy megállapítsuk, az oroszlánok legalább hármójukat ették meg, de akár többen is lehettek az orvvadászok.”

oroszlanok_afrika.jpg

Forrás: Sibuya Game Reserve

– Több napi élelemmel, vadászpuskákkal felfegyverkezve érkeztek, ebből azt feltételezzük, hogy orrszarvúink közül az összes célpont volt – mondta a tulajdonos, és hozzátette: „az oroszlánok az őreink és védelmezőink, a vadászok rossz csapatot fogtak ki és eledellé váltak.”

Egy helyi rendőrségi szóvivő megerősítette a halálok tényét, és elmondta, a helyszínen talált tárgyakat laboratóriumi vizsgálatokra küldik, hogy megállapítsák, valóban orvvadászokról van-e szó.

Mali Govender kapitány úgy tájékoztatott, személyazonosságot még nem tudtak megállapítani, de a lőfegyvereket a rendőrség ballisztikai elemzésre küldte, hogy kiderítsék, használták-e már azokat korábban orvvadászatra.

A Sibuya Game Rezervátum vendégeknek nyújt szállást, ahol különböző szafari-túrákon vehetnek részt, mely során megismerkedhetnek a rezervátum élővilágával.

Forrás: Independent

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat