Kihívás, öröm, eredmény – ez a zónaedzés, melyet Péntek Enikő maga fejlesztett ki. Mint honlapján is olvasható, az edzés intervall és funkcionális erősítő elemek meghatározott kombinációján alapul. Az edzések általában tízperces blokkokra épülnek.
Maga a zóna elnevezés egyébként a testzónáinkra – testrészek, izomcsoportok – utal. Egy-egy blokkban mindig két fő izomcsoportot dolgoztatunk felváltva, ami a helyes kivitelezés és a hatékonyság szempontjából is pozitív. Mire az egyik izom – például a has – kifáradna a kihívást jelentő, haladó gyakorlat során, átváltunk a másikra, például a vállra. Addig a hasizom kicsit regenerálódik és a következő körben újra maximális intenzitással dolgozhat.
Szombaton Miskolcon is megtapasztalhatták a módszer hatásait, a Zoltán utcai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében az érdeklődők, akik Péntek Enikővel egy közös edzésen vehettek részt.