2024. május 10. Ármin, Pálma
Pénteken újabb hazai Európa Kupa találkozóra készül az Aluinvent DVTK
Juhász István / minap.hu
|
2015. december 03. 22:50
|
frissítve: 2015. december 04. 18:01
Pénteken este fél 7-kor kezdődik a mérkőzés. A nemzetközi női kosárlabda kupában eddig minden mérkőzését megnyerő miskolci együttes, a cseh Brno csapatával mérkőzik a Városi Szabadidőközpontban.
Nem

      Egy újabb győzelem megszerzése a cél pénteken este az Európa Kupában, a hazai pályán szereplő Aluinvent DVTK számára. A nemzetközi kupaporondon eddig mindhárom mérkőzésüket megnyerő piros-fehérek a Brno csapatát fogadják, kedvező helyzetben. Ugyanis a két csapat csehországi találkozóját is a DVTK nyerte.

Maikel López vezetőedző ettől a ténytől függetlenül azért nehéz mérkőzésre számít, hiszen minden EK találkozó az. Csapata első számú feladata az lesz, hogy a két nagyon agresszív játékos köré épülő cseheket újra legyőzzék. A DVTK szerb centere, Tina Jovanovic pedig azt emelte ki, hogy felkészültek ellenfelükből és ugyan egy nehéz mérkőzés vár rájuk, de haladnak tovább a kitűzött cél felé.

– Ismerjük a játékukat, hiszen az első fordulóban játszottunk velük idegenben és sikerült is őket legyőzni – mondta Bálint Réka. – Azt gondolom, hogy ez megadta azt a lökést, ami eredményezte azt, hogy veretlenek vagyunk, úgyhogy szeretnénk ezt folytatni.

A tájékoztatón elhangzott, hogy nagyon fontos volt az EK mérkőzés előtt a ZTE elleni győztes bajnoki, mert sikerélménnyel kezdheti meg a csapat kupaszereplését a Diósgyőr. A piros – fehérek győzelmük esetén matematikailag is biztosítják helyüket a következő kupakörben.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat