2024. május 28. Emil, Csanád
Pont nélkül maradt a Volán
D. L.
|
2015. január 12. 09:29
|
frissítve: 2015. január 14. 05:18
Meglehetősen szokatlan időpontban játszotta le idei első bajnoki mérkőzését a Borsod Volán NB I-es férfi asztalitenisz-együttese. A tavaszi nyitányon a miskolciak Egerben vendégeskedtek, ám a listavezető elleni, vasárnap este 21 órakor befejeződő összecsapáson pont nélkül maradtak.

Ez korántsem jelent igazán meglepetést, ugyanis a sportágban járatosak tökéletesen tisztában vannak a két együttes helyzetével. Az egriek tavaly nyáron három, korábban az Extraligában szereplő játékossal erősítettek, és azonnal demonstrálták is, hogy céljuk az NB I-es bajnoki cím megszerzése. Ehhez jó alapot teremtettek maguknak az őszi idény mérkőzéseivel, ugyanis egyetlen pontot veszítettek és hárompontos előnyre tettek szert legnagyobb vetélytársuk, a Szécsény előtt. Ráadásul Miskolcon jelentős különbséggel (14-4) tudtak nyerni, így mindössze az lehetett a kérdés, milyen különbség alakul ki a felek között.

Ami a tavaszi rajtot illeti, nehezen érthető a szövetség illetékeseinek sietsége. Januárban „lezavarnak” gyors egymás után két fordulót, utána egyhónapos pauza következik. A bajnokság pedig már májusban véget is ér, noha a versenynaptár kínált volna kedvezőbb elosztást is. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb szakosztálynál csak a múlt hét elején folytatódtak az edzések, így a játékosok korántsem lehettek csúcsformában.

Az egriek egyébként semmit nem bíztak a véletlenre, a legerősebb négyest szerepeltették, jelezve ezzel, hogy még az esélyét is ki akarják zárni a váratlan eredménynek. Nos, ami a találkozót illeti, nem kellett aggódniuk, ugyanis csak egy esetben állt döntetlenre a meccs: a párosok csaknem azonos időben fejezték be csatájukat. A Kővári Balázs, Tóth Zsolt egység taktikus játékkal diadalmaskodott négy játszmában a Pálosi, Timafalvi kettőssel szemben, míg a Doros Szilárd, Nemes Vince duó ugyanilyen különbséggel maradt alul a Bari, Daru pár ellen.

A folytatásban kidomborodott a bajnokesélyes nagyobb ereje, szinte minden körben a hazaiak foghattak kezet elégedetten ellenfeleikkel szemben. Így tartott ez egészen az utolsó körig, amikor is Kővári Balázs nagy csatában 3-2 arányban legyőzte az ugyancsak miskolci, de jelenleg egri színekben versenyző Bari Csabát. Olyan találkozó van a közlekedésiek mögött, amelyet le kellett játszani, de azt előzetesen is sejteni lehetett, hogy ezen sok babér nem terem. Javításra szerencsére gyorsan kínálkozik lehetőség, ugyanis január 17-én, szombaton a Volán hazai környezetben fogadja a Gödöllő együttesét. Azt hozni kell, és akkor visszaszerezhető a táblázaton a korábban birtokolt, előkelőnek nevezhető negyedik helyezés.

Eredmény: Egri Áfész – Borsod Volán I 16-2. Eger, NB I Keleti csoport, férfi. Győztek: Kővári (1), a Kővári, Tóth pár.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat