Ugyanis ha az Iszlám Állam beveszi Damaszkuszt (és szeptemberben már a kapukig jutott), valamint Libanon is elesik, akkor a szintén gyengécske államokat képviselő Magreb-országokig szabaddá válna az út. Akkor viszont nem 1-2 millió, hanem valóban több tízmillió menekült lepné el Európa útjait a legteljesebb káosz kíséretében.

A sürgősnél is sürgősebb tehát valamit tenni végre Szíriában.

Európának azonban nincs hadserege. Úgy is mondhatnánk, hogy Európa nem létezik katonai szempontból, csak az egyes tagállamok. Európa sajnos csak gazdasági téren képes összefogni, akkor is rendszerint az utolsó pillanatban.  

Hiába gyűlnek tehát össze, akár heti rendszerességgel az európai kormányok vezetői, együtt nem sokat tudnak tenni a migráns válság megoldásáért. Láthatóan Görögország határait szeretnék megvédeni, a magyar miniszterelnök is ezt szorgalmazza. Hatékony módon azonban, ez is csak katonai eszközökkel lenne lehetséges. A görög kormányt viszont addig, amíg a migránsok „csak” keresztül gyalogolnak az országon, nem kényszeríti semmi a cselekvésre. Van más bajuk, nem is kevés.

A világ legnagyobb katonai hatalma, amely az utóbbi 15 évben nagy figyelmet szentelt a Közel-Kelet arab országainak, különös tekintettel Irakra, Afganisztánra, és Líbiára, a külső megfigyelő számára úgy tűnik, hogy mára elbizonytalanodott. Ha a három országban uralkodó állapotokat nézzük, akkor igazán nem csodálkozhatunk ezen. Az Egyesült Államok, saját katonái életét kímélendő, folyamatosan fegyverzett fel különféle arab csoportokat, akik aztán rendre szembe fordultak vele. Ezt tette Oszama Bin Laden, ezt tették a tálibok, és lényegében az Iszlám Állam fegyveresei is eredetileg az amerikaiak által felfegyverzett és pénzelt iraki csoportokból jöttek létre.  

De mi a helyzet Szíriában ma?

Egészen tömören megfogalmazva a 2011 tavaszán kívülről bátorított „forradalom”, amelyet a hadseregben lejátszódó puccs támogatott katonailag, eddig nem volt képes megdönteni Asszad rendszerét, viszont polgárháborús helyzethez vezetett. Az Asszad-ellenes, nyugatbarát fegyveres erők, a Szabad Szíriai Hadsereg, az SZSZH, amelyet nem csak a Nyugat, de Törökország, Szaúd-Arábia és Katar is támogat, rendszerint a keresztények és alaviták lakta településeket támadják, míg a kormányerők az ellenzéket támogató szunnita városokban rendeznek kisebb-nagyobb vérfürdőket. A helyzetet bonyolítja, hogy az Iszlám Államon kívül, az ország északkeleti részén lakó kurdok is beavatkoztak a harcokba, ők mindkét fő katonai erőt ellenségüknek tekintik.        

Egy rendkívül fontos dologban azonban eltér a helyzet az irakitól. Vlagyimir Putyin most úgy ítélte meg, hogy eljött az ő ideje! Szerencsére. A mi szerencsénkre is, tegyük hozzá, hiszen nem tehetünk mást, csak reménykedhetünk.

Putyin és az orosz hadvezetők ugyanis felismerték, hogy Asszad hatalomban tartásához meg kell állítaniuk az SZSZH-t és ezzel együtt az Iszlám Államot is.

Az Egyesült Államok és Európa pedig nagy valószínűséggel rájött arra, hogy az Iszlám Államot nem lehet legyőzni a térség egyetlen létező államának, Szíriának a segítsége nélkül. Szíriában pedig 4 év polgárháború után még mindig Asszad az úr. Reménykedjük benne, hogy az USA pillanatnyilag visszavonul az SZSZH mögül és engedi az oroszoknak Asszad győzelemre segítését, miközben a világ közvéleményének persze egészen mást mond. De hát ez a politika, ez a külpolitika is.