Jennifer Lawrence új házat vásárolt Los Angelesben, ami tele volt gyógyító kristályokkal, mert az előző tulajdonos hitt a misztikus erejükben. Jennifer minél előbb meg akart szabadulni a misztikusnak mondott kristályoktól, ám elég pórul járt. Összeszedte a kristályokat, majd túl is adott rajtuk, ám ezzel igen nagy hibát követett el. Hiába mondták neki, hogy a kristályokat annak a szakembernek kellene eltávolítania, aki a megfelelő helyekre rakta őket, Jennifer nem hallgatott senkire. Pár nappal később csőtörés miatt elázott az egész ház, amit a misztika hívei a mágikus kristályokkal szemben tanúsított tiszteletlen bánásmódnak tulajdonítanak.
Jennifer egy igen megerőltető időszakon van túl, ugyanis nem is olyan régen fejezte be az Anyám! című pszichothriller forgatását. A színésznő a forgatáson összejött a rendezővel, Darren Aronofskyval, ez azonban nemhogy segítette volna a közös munkát, inkább megnehezítette. Néhány jelenet olyan intenzív volt, hogy Jennifer légszomjjal küszködött, ezért oxigénkúrára szorult. Ha mindez még nem lenne elég, az egyik felvételnél kiugrott az egyik bordája. A precíz Aronofsky ekkor nem szünetet rendelt el, hanem újravette az elrontott jelenetet, ki ne csússzanak az ütemtervből.
Azért végül méltányolták, hogy Jennifer nehezen bírja a megpróbáltatásokat: Kardashian-sátrat építettek számára. Ez azt jelenti, hogy az egyik szobában felhúztak egy sátrat, ahol Jennifer kedvenc realityje, a Kardashian család viselt dolgait bemutató műsor futott végtelenítve. „Rágóztam, és néztem a sorozatot – mondta a színésznő legújabb interjújában. – Ez volt az én menedékem, fel tudtam töltődni. Darren ettől egészen ki volt akadva.”