A reformáció kezdete 1517. október 31-e. A hagyomány szerint ugyanis ekkor szögezte ki Luther Márton 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ennek ötszáz éve, így 2017-ben tartják a reformáció emlékévét. Az alkalom méltó megünneplésére számos eseménnyel készül a magyarországi evangélikus egyház. A miskolci belvárosi evangélikus gyülekezet és az MTA-MAB Miskolci Területi Bizottsága együtt ünnepelt az Erzsébet téri székházban csütörtökön.
A programban szerepelt előadás Luther Márton életéről, koráról, szellemiségéről és a miskolci protestánsokról. Az előadók között volt többek között Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület nyugalmazott püspöke, Gyulai Éva történész, Máger Ágnes festőművész és Sándor Frigyes evangélikus lelkész. A kulturális műsort Iván Klára csellóművész, Apró László fuvolaművész és a Luther Kórus adta, Halmainé Ujvári Mária karnagy vezényletével.
Az ünnepségsorozatot már tavaly elkezdték, és egész évben folytatódik is különböző programokkal. Legközelebb a hónap utolsó keddjén délután 5 órakor találkoznak a reformáció iránt érdeklődők a Luther udvar könyvtárában.