Délelőtt a selejtezőben győzött is, de az ellenfelek azzal „biztatták”, hogy aki selejtezőt nyer, az nem nyer döntőt. Ő ezzel mit sem törődve utolsó rajtolóként már a célhoz közeli átfutópont előtt átvette a vezetést, amit meg is tartott. Ezzel első rövidtávú magyar bajnoki címét szerezte meg, mert eddig csak középtávon és éjszakain nyert.
Pont egy hét múlva a Kecskeméthez közeli ágasegyházi homokbuckákon az országos éjszakai rádiós tájfutó bajnokság jelentett kihívást, amivel véget is ért az idei hazai rádiós tájfutó versenyszezon. Ez az OB nyugodtan viselhetné a „hosszútávú” nevet is, hiszen az indulók közül senki nem töltött 100 percnél kevesebbet a sötét erdőben. Kovács a 150 perces szintidő lejárta előtt pár perccel esett csak be a célba az M60 kategória pályájáról, s ezzel ezüstérmet szerzett.
Az eredményhirdetés keretében ő adta át az általa 2009-ben alapított ELSŐ RÓKA vándordíjat. Az egy évig a világbajnok nyíregyházi Moravszki János által őrzött serleg a következő esztendőre a Zalaegerszegi Rádióklub világ- és Európa-bajnokához, László Károlyhoz került.