Ezt erősítette meg érdeklődésünkre Scheitzner Beáta, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője is, aki szerint eddig nem merült fel hátráltató tényező. Az 1,7 milliárd forintos uszodafejlesztés a Miskolci Vízilabda Club (MVLC) sportfejlesztési programjában szerepel, amelyhez a tao-támogatás nagy részét a Wanhua-BorsodChem Zrt. biztosította. A beruházáshoz szükséges önerőt pedig a város állja.
Mint ismert, a beruházás legfontosabb eleme, hogy elbontják a régi, 50 méteres medencét és egy teljesen új, szintén 50 méteres, edzésekre és utánpótlástornák megrendezésére is alkalmas medencét építenek, új uszodatechnikával és gépészettel. Ez utóbbi keretében hőszivattyú beépítésével megoldják a medencék vízhőmérsékletének környezetbarát fűtését és állandó, megfelelő vízhőmérsékleten tartását, egyes medencék vízhőfokának emelését.
Megújulnak és bővülnek a kiszolgáló létesítmények, az öltözők, zuhanyzók. Végleges fedést is kap az uszodatér, melynek falai a nyári időszakban elbonthatók, így az uszodatér oldalról nyitható lesz. A főépület 2. emeletén új öltözőt és szociális részleget alakítanak ki, az épület tető- és födémszerkezetének felújításával.
Scheitzner Beáta tájékoztatása szerint az új tető már megvan, a homlokzatfestés, valamint a födém betonozása és szigetelése is elkészült. Ugyancsak kész a szerelőbeton, épület második emeletén túl vannak az épületgépészeti alapszereléseken. (A második emeleten lesz majd kialakítva a csoportos öltöző a sportolóknak, a héten itt már a burkolást is elkezdték.)
– Az 50 méteres medencénél kész a vasbetonszerelés, a gépészeti alapszerelések, a medence alaptest betonozása is elkészült. Most az oldalfal betonozásával folytatják a munkát, ha kicsit megenyhül az időjárás. Nagy hidegben csak a belső munkával tudnak haladni.
Közben folyamatosan zajlik a régi, 50 méteres medence gépházának a bontása és átalakítása, a külső területeken pedig már a közművezetéket is lefektették.