Szathmáry Sándor professzor nagy ívű életpályát tudhat maga mögött, teológiai, tudományos és irodalmi művei a református egyház egész közössége előtt széles körben ismertek. Szathmáry Sándorné, az ünnepelt felesége érdeklődésünkre elmondta, azokat a jóbarátokat, lelkészkollégákat hívták meg a szombati ünnepi alkalomra, akik végigkísérték az életüket. – Szinte mindegyiküknél végeztünk szolgálatot, és rengeteg közös hitbeli élményünk is van. A szélrózsa minden irányából érkeztek vendégek, hogy köszöntsenek: Budapestről, Debrecenből, a Balaton környékéről, Nyíregyházáról és persze Miskolcról is – tette hozzá.

Megtudtuk azt is tőle, hogy a rendkívül gazdag életút bizony nincs még lezárva, a professzor mind a mai napig igen aktív. – Minden nap elviszem az egyházkerület nagykönyvtárába. A szellemi munka élteti, most is egy többszáz oldalas német nyelvű könyvet fordít. Ha esetleg nem úgy halad, ahogy szeretné, délutánonként panaszkodik, hogy „jaj, de keveset tudtam fordítani most”. Állandóan hajtja egy belső tűz, a hit belső tüze, ami az egész életén keresztül jellemezte – avatott be minket a mindennapjainkba Szathmáry Sándorné.

Az ünnepelt meghatódottan fogadta a barátok köszöntését. Úgy fogalmazott: csodálatos azokkal együtt lenni, akikkel az elmúlt évtizedekben „együtt éltünk, együtt hittünk, együtt küzdöttünk és együtt szerettünk”. – Nagyon köszönöm és meg vagy hatódva… Alig tudok szólni… - küzdött könnyeivel a 90 éves professzor.

A barátairól szólva továbbra is, Szathmáry Sándor úgy folytatta: csodálatos érzés, ha az ember tudott adni, és vannak, akiktől kapott is. – Ez az adni-kapni viszonyulás az egész életemet jellemezte. Én nem tehetek arról, hogy ilyen lettem, ez nem én tőlem van; kaptam valami nagy ajándékot, aztán megpróbáltam úgy élni, hogy ezt továbbadjam másoknak. Olyanoknak, akik jönnek, kérik, keresnek, akiknek kevesebb van – fogalmazott, majd megköszönte Istennek a 90 évet, a jelenlévőknek a barátságot, a szeretetet.

Egy rövid áhítat is elhangzott az alkalmon, amit Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke tartott. Szathmáry Sándor válaszul a Korintusaiknak írt levélből idézett: „Mid van, amit nem kaptál volna, ha pedig kaptad, mit dicsekszel vele, mintha a tiéd volna”. – Semmim sincs, amit nem Krisztustól kaptam, mert minden az övé megtérésemtől, 16 éves koromtól kezdve. Minden abból az örömből, reménységből fakadt, amit a Szentlélek támasztott bennem. Boldogan adtam át magam annak a csodálatos világnak, hogy Krisztusnak szolgáljak. Nemcsak az életet kaptam, hanem az életutat, eljutottam odáig, hogy megelégülten ülök itt, megkaptam mindent, köszönöm, beteltem az élettel – mondta el.

***

Szathmáry Sándor 1929-ben Debrecenben született, iskolai tanulmányai is szülővárosához kötődnek. Fiatalon a biológia, az ásványtan és a természet érdekelte leginkább, mígnem egy 1945-ös konferencián olyan evangelizációt hallott, mely mélyen megragadta, és ennek köszönhetően személyesen is átélte a Krisztussal való közösséget. – Élményem lett, amit a Biblia mond, hogy Krisztus az élet megváltója, szabadítója. Attól kezdve teljesen megváltozott az életpályám, a teológia lett a szenvedélyem – mondta el nekünk korábban.

Érettségi után, 1947–52 között végezte teológiai tanulmányait. Ekkor találkozott Pákozdi professzorral, aki rendkívüli szeretettel vette pártfogásába, és fogadta munkatársává. „Nélküle belőlem sem professzor, sem tudós nem lett volna”– húzta alá. Doktori disszertációját „a halhatatlanság vagy feltámadás” témakörében írta, ami – bár óriási vitát váltott ki Magyarországon –, mégis summa cum laude címhez juttatta a doktori vizsgán.

Az új fordítású Biblia 1975-ben jelent meg, a munkában aktívan részt vett. Tudományos pályafutásában nagy fordulatot az 1978-as év hozott, egy külföldi konferencia után egy svájci egyetem rektora meghívta magukhoz professzornak. Svájcban ismerte meg aztán azt az intézetet, amely az egyház- és vallásüldözéssel foglalkozott az (egykori) szocialista országokban. A témával kapcsolatban a Nemzetközi Theológiai Könyvek című sorozat szerkesztésére kérték fel.

Fő kutatási területe a teológián belül a feltámadás, a halál utáni élet és az öröklét kérdése, valamint a teológiai esztétika, közelebbről a keresztyén élet öröme és jelentősége.

Széleskörű nemzetközi ismertsége révén Európa számos teológiai akadémiájának rendszeres meghívottja és előadója.

1995-ben a magyar és svájci egyház közötti lelki, szellemi és tudományos kapcsolatok építéséért a Magyar Köztársaság kiskeresztje kitüntetést kapta. 1996-ban elnyerte a cambridge-i székhelyű Nemzetközi Életrajzi Központ által adományozott Nemzetközi Év Embere kitüntető címet. A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2004-ben életműve és teológiai munkásságának elismeréseként elsők között részesítette Aranygyűrűs Teológiai Doktor kitüntetésben. Professor emeritusként a Sola Scriptura Teológiai Főiskola újszövetségi tanszékét vezeti.

Szathmáry Sándor református lelkipásztor, kutatóprofesszor több évtizedes teológiai munkásságát 2013-ban Miskolc város ünnepén Herman Ottó Tudományos Díjjal ismerik el.