2024. május 06. Ivett, Frida
Sike: "Nekünk nem a Szolnokot kell legyőzni" (Képgalériával!)
waterpolo.hu
|
2018. március 08. 06:28
|
frissítve: 2018. március 08. 19:03
A találkozó remekül szolgálta felkészülésünket a folytatásra – mondta Sike József vezetőedző a Szolnokkal vívott csata után. A vendégek ezúttal 16–8-ra verték a házigazda Miskolcot.

A Szolnok Miskolcon hangolt az egriek elleni szombati rangadóra. Cseh Sándor együttese negyedenként emelt egyet a fordulatszámom, a harmadikban már hétig (!) jutott. Avagy a vendégek támadójátéka, centerjátéka ellenállhatatlanul működött, az amúgy erős hazaiak nem tudtak vele mit kezdeni. Sike József csapata mindezt jobb híján elöl próbálta ellensúlyozni, az amerikai Alex Bowen ezúttal is megtette a magét (5 lövés, 5 gól), de rajta kívül nem akadt senki, aki képes lett volna igazán felvenni a versenyt. A végére kétszer annyi gólig, 16-ig jutott a bajnok, mint ellenfele.

mvlc_szolnok_180307ml_19.jpg

Sike József, a Miskolc vezetőedzője: „A mérkőzés előtt nem gondoltam, hogy nyolc gól lesz a két csapat között, utána viszont az a véleményem, tizennégy is lehetett volna, úgy, hogy jól játszottunk! Nekünk nem a Szolnokot kell legyőzni, de a találkozó remekül szolgálta felkészülésünket a folytatásra. Úgy gondolom, a Szolnok felszálló ágba került, amíg bírtuk, jól teljesítettünk, de ez más kategória.”

mvlc_szolnok_180307ml_11.jpg

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: „Jól játszottunk, elöl és hátul is jelentős energiát mozgósítottunk. A Miskolcot nem könnyű kevés lőtt gólon tartani, ezért elégedett vagyok azzal, hogy csak nyolcszor sikerült neki. A tizenhat lőtt gólnak örülök, a medencében az történt, amire számítottunk, harcos mérkőzés volt, amelyen rászolgáltunk a győzelemre.”

mvlc_szolnok_180307ml_29.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat