2024. augusztus 24. Bertalan
Soltész Miklós: „egyértelmű értékeket tettünk le az asztalra”
Kujan István
|
2018. március 13. 20:12
|
frissítve: 2018. március 14. 23:10
Nekünk Magyarország az első! címmel lakossági fórumot rendeztek kedd délután az Alsózsolcai Közösségi Házban. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár leszögezte, nekünk kötelességünk tovább őrizni a keresztény értékeinket, még ha nagy is a nyomás Magyarországon.

Kezdésre teljesen megtelt a közösségi ház nagyterme, az érdeklődő helyiek mellett környékbeli polgármesterek, egyházi vezetők és miskolci politikusok is helyet foglaltak a széksorokban. A fórum résztvevőit a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője köszöntötte. Csöbör Katalin hangoztatta, milyen hosszú ideje és mennyire gyümölcsöző az együttműködése a meghívására Alsózsolcára érkező Soltész Miklós államtitkárral. Több, a térséget érintő fejlesztés előtt tárgyaltak már együtt, egyeztettek azért, hogy még nagyobb biztonságban, még jobban élhessenek az emberek a választókerületében.

A közelgő nemzeti ünnep kapcsán Csöbör Katalin rámutatott, ma már büszkén, emelt fővel ünnepelhetjük szabadságunkat, függetlenségünket. Meglátása szerint ’48 „cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy mi, magyarok voltunk, vagyunk, és leszünk”.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_4.jpg

– A 48-as szabadságharc és forradalom tartást ad nekünk; belső mércénk, erkölcsi iránytűnk is, ami megmutatja, hogy ki mennyit ér a haza mérlegén. Megmutatja, hogy ki a hű, ki a hazafi, ki az odaadó, a bátor, ki az ember. Azt is megmutatja, hogy mit jelent a nagyság és mi a kisszerűség; hogy mi az árulás. Vagy, hogy mi az országépítés és mi az országrombolás – sorolta az országgyűlési képviselő.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_5.jpg

Csöbör Katalin hozzátette, ma, 28 évvel a rendszerváltás után „ismét veszélyben van a szabadságunk, a függetlenségünk”. Annak a véleményének adott hangot, hogy „ma ismét lázadnak Európa népei”, még ha látszólag minden rendben van is. Mi, magyarok azonban józanabbak, érzékenyek vagyunk a jelek felismerésére. A veszélyt pedig kötelességünk fékezni, mert most ez is egy forradalmi tett, fogalmazott a kormánypárti politikus.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_13.jpg

– A harmadik világ népei nagyon szegények, de ennek a helyzetnek nem az a megoldása, amit egyes felelőtlen pénzmágnások kitalálnak, és az őket kiszolgáló politikusok akarnak, hogy idehozzuk őket. Először csak 1 millióról betelepülőről van szó, ami aztán később 5, majd 10 millió lesz. A mi felelősségünk, hogy meg tudjuk védeni a határokat és a nemzeti függetlenségünket – szögezte le Csöbör Katalin.

Soltész Miklós átvéve a szót köszöntötte az érdeklődők között azokat a jobbikosokat, baloldali érzelműeket is, akik csalódtak a pártjukban, mert azt érzik, hogy nem sok mindenkire számíthatnak az ellenzéki oldaltól; sem támogatásra, sem a jövőjüket tekintve. A zsolcaiaknak mondott köszönetet az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, amikor azt ecsetelte, hogy a 2010-es árvízkor mekkora összefogásról, szolidaritásról tettek tanúbizonyságot. Elmondása szerint sokat lépett előre az ország a karitatív szervezetek működésében, mint fogalmazott, „akik vámot szednének” az adományok gyűjtésében, azokat pedig sikerült kiszorítani a rendszerből.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_8.jpg

Az európai folyamatokra kitekintve rámutatott az államtitkár, hogy ha a választások után hazánk elgyengül, akkor a balkáni és a visegrádi országok is meggyengülnek. Annak a véleményének is hangot adott Soltész Miklós, hogy a nyugati országokban élők nem veszik észre a migráció okozta negatív folyamatokat, és azt, hogy háttérbe tolódnak az évszázadok óta vallott alapvető értékeink. A keresztény gyökerű Európa feladja önmagát.

És közben nagy a nyomás Magyarországon: az ENSZ alapjoggá tenné a migrációt még az idén, Brüsszel 10 ezer bevándorló betelepítésére készül, és a határzárat is le akarják bontani. Nyugat-Európában visszafordíthatatlan demográfiai folyamatok is zajlanak: London lakosságának már csak 45 százaléka brit, Németországban pedig ma már több mint 18 millió bevándorló hátterű ember él. 2020-ig 60 millió migráns indul útnak Afrikából a NATO adatai szerint.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_19.jpg

– Az illegális bevándorlás veszély, nem lehetőség, ezt látni kell. Nekünk pedig kötelességünk tovább őrizni a keresztény értékeinket – fogalmazott az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, hozzátéve, ugyanakkor „a szolidaritás, a segítségnyújtás nálunk egyértelmű”, de a segítséget helybe kell vinni, és nem a bajt idehozni. Magyarország segíti a bajba jutott közösségeket.

– Szerencsére nem vagyunk egyedül ebben a küzdelemben, a lengyelek, horvátok, csehek, és más nemzetek is hozzánk hasonlóan gondolkodnak. A visegrádi népek elutasítják a betelepítést. Ausztria új kormányfője ellenzi az illegális bevándorlást. Az olasz választásokon nyertek a bevándorlásellenes erők – sorolta.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_26.jpg

Érdeklődésünkre azt is elmondta az államtitkár, hogy az utóbbi évek, évtizedek legfontosabb választását tartják idén április 8-án, ami a migráció visszafordíthatatlanná váló folyamatáról és az értékeink megőrzéséről, magyarságunk megvédéséről szól.

soltesz_miklos_alsozsolcan_180313_ja_41.jpg

– A Fidesz-KDNP egyértelmű értékeket tett le az asztalra az elmúlt évek során, ezeket teheti tönkre az esetleges ellenzéki győzelem a választáson. Hiszem azonban, hogy sokkal józanabbak a szavazók, és látják az értékeket az országban – fogalmazott Soltész Miklós.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat