Szokás szerint már péntek délután, a kapunyitáskor kígyózó sorok fogadták a fesztiválozókat a bejáratnál, úgyhogy érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni a karszalagok beszerzését a következő napokban!
A sörcsapok készen állnak, a sörkorcsolyákat árusító bódék kitárták ablakaikat, a színpadok pedig teljes felszerelésben várják a fellépők sorát.
Ki más nyithatta volna meg az idei sörfesztivált, ha nem egy miskolci gyökerekkel rendelkező zenekar? A Paddy and The Rats fél 7-kor csapott bele a lecsóba, hogy feltüzelje a fesztivál közönségét. Talán egy kicsit mindig stresszesebb elsőként állni egy buli pódiumán, de Paddyék (a tőlük várható lazasággal) minden bizonnyal megugorják ezt is, és olyan őrületes bulit komponálnak a Generali Aréna melletti kertbe, hogy három napig biztosan senki sem akar majd innen hazamenni.
Aki ismeri a Paddy and the Rats zenekart, az tudja, hogy egy külön „nyelvet” beszélnek közönségükkel – így volt ez most is: ahogy felléptek a színpadra, azonnal megindult ez a fajta interaktív kommunikáció zenekar és közönsége között. Helyszínen tartózkodó kollégáink szerint is kirázza a hideg az embert ilyenkor...
Tőlük tudjuk, hogy szépen gyülekeztek a bulizni vágyók a Népkertben, az alacsonyabb termetűeknek bizony az első sorok egyikébe kellett előre menniük, ha látni szeretették volna kedvenc együttesüket!
A színpadon a Magna Cum Laude és a Kowalsky meg a Vega váltotta aztán egymást, majd jött az est sztárvendége, Alle Farben. A nemzetközi sztár DJ szettjére az egész város kíváncsi volt.
Mi pedig igyekszünk több zenekart elkapni a koncertek előtt, többükkel készül interjú a hétvége során, szóval frissítsék sűrűn honlapunkat! Akik pedig valamiért kihagynának egy napot, azok se keseredjenek el: hangulatos helyszíni riportjainkkal igyekszünk valamit visszaadni a népkerti fesztiválhangulatból.
Szombati program:
- 17.30-18.50 The Biebers
- 19.00-20.20 Ganxsta Zolee és a Kartel
- 20.30-22.00 Irie Maffia
- 22.10-23.40 Punnany Massif
- 23.50-01.00 Lost Frequencies
Vasárnapi program:
- 16.30-17.30 Emelet
- 17.45-19.00 Ocho Macho
- 19.00-20.30 Hooligans
- 20.30-22.00 Republic
- 22.00- Edda Művek.