Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, fontosnak tartják a látássérültek sportos és szabadidős tevékenységét. – Célunk az volt, hogy kimozdítsuk őket a mindennapjaikból és bemutatni nekik, hogy a rendszeres testmozgás mennyire lényeges, valamint hogy hol lehet ezeket megismerni. Ezt az integrált sportprogramot már másodszorra finanszírozza az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Olyan projektelemek voltak benne, mint társastánc oktatása, teke, jóga és gyógytorna foglalkozások, lovaglás, gyalogtúra, valamint két alkalommal tandem-kerékpártúrán is részt vettek. Eredetileg háromszázhetven látássérült jelenlétét terveztük, de eddig csaknem ötszáz érdeklődő volt. A záró rendezvény célja, hogy bemutassuk a mögöttünk álló bő félévet, annak tevékenységeit.
Sárvári Mónika jógaoktató öt éve foglalkozik látássérültekkel. – Azt gondolom, nincs nagy különbség látássérültek és látók között az Etka-jóga erőgyűjtő módszer gyakorlása alatt. Esetleg a zenében választok lassabbat nekik, hogy tudják követni a mozdulatsorokat. Egyébként pedig mindenféle keresztező mozgást pontosan végeznek, ritkán kell kijavítani őket, de akkor természetesen odamegyek hozzájuk és segítek nekik.
Juhász Ferencné visszaemlékezett, hogy három évvel ezelőtt kezdett jógázni. – Nem sportoltam addig, mert kényelmes voltam, de ez azonnal megtetszett. Jó a társaság,maga a mozgásforma pedig olyan izmaimat mozgatja meg, amikről nem is tudtam, hogy vannak. Nagyon szeretem, hogy teljesen el tudok lazulni, testileg is, lelkileg is, pedig bizony van izomlázam utána. Szinte minden foglalkozáson ott vagyok, most már heti rendszerességgel.
A rendezvényen budapesti látássérült zenészek léptek fel, majd mindenki kóstolhatott egészséges ételeket és gyógyteát.