2024. augusztus 23. Bence
Sterbik ismét a Veszprémbe igazolt
handballveszprem.hu/origo.hu
|
2017. november 29. 10:11
|
frissítve: 2017. november 30. 15:53
A mai napon vált hivatalossá, hogy Sterbik Árpád 2018. július 1-től a Telekom Veszprémben folytatja a pályafutását - adta hírül a klub hivatalos honlapja, a handballveszprem.hu.

- Volt több ajánlatom is, de a Veszprém hívását nem tudtam visszautasítani - idézi a portál a világ egyik legjobb kapusának tartott Sterbiket. - Az eddigi karrierem során az tartott életben, az tartott ezen a szinten, hogy mindig a legmagasabb célokért küzdöttem. Ez Veszprémbe érkezésemkor kezdődött, ahol a BL-ben játszhattam és az elvárások évről évre egyre nagyobbak lettek. Ez igaz volt a következő állomáshelyeimre is. A Telekom Veszprém évek óta Európa legjobb néhány csapata közé tartozik, ezért nem volt kérdés számomra, hogy hova igazoljak.

sterbik_arpad_handballveszprem.jpg

Fotó: handballveszprem.hu

Sterbik Árpád a szerbiai Zentán született 1979. november 20-án. Első alkalommal 2001-ben igazolt Veszprémbe, ahol három szezont töltött. Mindhárom idényben magyar bajnoki címhez és Magyar Kupa győzelemhez segítette a csapatot, valamint 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőben is szerepelhetett.

2004-ben a Ciudad Realhoz igazolt, ahol háromszor nyert Bajnokok Ligáját, majd a Barcelona kapusa lett. 2014-ben lett a Vardar Szkopje játékosa, ahol 2017-ben szintén megnyerte a Bajnokok Ligáját.

A szerb válogatottal két alkalommal, míg a spanyol nemzeti csapattal egyszer lett világbajnoki bronzérmes. 2002-ben az év magyar kézilabdázója lett, 2005-ben pedig a világ legjobb játékosának választották.

Mirko Alilovic szerződésének lejárta éppen egybeesik Sterbik szerződtetésével, így a Veszprém a Sterbik-Mikler Roland párossal kezdi majd a következő idényt.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat