2024. október 21. Orsolya
Szakértő: Magyarországon nagyon jó a matematika tehetséggondozás
mti.hu
|
2017. január 29. 12:23
|
frissítve: 2017. január 29. 12:23
Magyarországon nagyon jó a tehetséggondozás matematikából, de csak keveseket ér el - mondta Juhász Péter matematikatanár vasárnap az M1 aktuális csatornán.

matekverseny.jpg

Szerinte csak Budapestről és egy-két vidéki nagyvárosból kerülnek be gyerekek a tehetséggondozásba ebből a tantárgyból, miközben nincs olyan ok, amely miatt területileg ennyire egyenlőtlennek kellene lennie. Elmondta, ezért is indította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja a rejtőzködő matektehetség felkutatásával foglalkozó programot. Ennek keretében a csoport kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni.

A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévben megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban. 

A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók ezen az oldalon.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat