Victor Soma (15), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon: Szerintem magyarnak azt jelenti, hogy nemcsak az anyaországban érzem jól magam, hanem a többi magyar ember között is; hogy külhonban is meg tudom élni a magyarságomat. És nemcsak szóban fontos támogatni a magyar hagyományokat, a népművészetet, hanem tenni is kell érte valamit. Én magam 4-5 évig furulyáztam, sokáig néptáncoltam, és manapság is, ha úgy van, akkor beszállok táncolni, táncházakban lépek fel. Hagyományainkat azért kell ápolnunk, mert ez a magyarság gyökere; a tánc, különösen is a magyar néptánc például egy nagyon szép kifejező eszköze az érzelmeknek – úgy gondolom, ez is méltó arra, hogy támogassuk.

Bihali László (16), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon: Miskolcon születtem, de 10 éve Szlovákiában élek. Úgy érzem, a magyarság összeköt minket; olyan erős identitást ad, amire nagyon lehet építkezni, és szükség is van arra, hogy ezen a „talajon” építkezzünk. Ugyanezt vallom a vallásomról is – e nélkül nem lennénk erősek. Az is fontos, hogy ne hagyjuk magunkat becsapni, hogy mások olyan dolgokat akarjanak elhitetni velünk, amik nem valósak. Szlovákiában is sok olyan dolgot akarnak tanítani az iskolákban, amik nem feltétlenül igazak, főleg a történelemoktatásban. Ez gyengít minket. Ezért fontosak az ilyen alkalmak is, mint a Nemzeti Összetartozás Napja, hogy megerősítsük identitásunkat, megerősítsük összetartozásunkat.

Feczkó Villő (14), Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium: A kultúrájuk, és a nyelvük határozza meg a magyarokat. Nekünk a családban úgy jelent ez meg, hogy apukám is táncolt már, anyukámat is ő tanította meg, én meg kicsi korom óta benne vagyok: énekelek, népi hegedültem, és legalább 8 éve néptáncolok – szóval nekünk nagyon is megjelennek a magyar hagyományok az életünkben. Sokat hallgatunk otthon népzenéket, és sokat járunk Erdélybe is, körülbelül minden évben. Főként Gyimesbe szoktunk menni: nagyon érdekes, hogy ott is még megtartják a magyar nyelvet. Ez jó érzéssel tölt el, mert simán megtehetnék, hogy románul beszélnek, de ők már csak azért is a magyart használják. Szerintem fontosak az ilyen megemlékezések, hogy kimutassuk: összetartozunk, hiszen ha a határokon túl sem őriznék meg az emberek a magyarságukat, akkor ennek az ünnepnek nem lenne semmi értelme.

Ladányi Anna (14), Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium: Én 4 éve néptáncolok és népdalénekelek. Nagyon szeretem a magyar népzenét, a népi kultúrát, szeretek olyan helyekre járni, mint például a Borsodi Fonó. Otthon, mikor édesanyám főz, mindig népdalokat hallgatunk, nagyon szeretjük például a Csík zenekart. Számomra nagyon fontos, hogy a felmenőim dalait ismerjem és hallgassam. Ugyanakkor nekem a magyar nyelv maga is egy nagy kincs, mivel szeretek novellákat és verseket írni. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a magyar az anyanyelvem, mert annyira kifejező és annyira szép dolgokat lehet vele írni, hogy én rendkívül hálás vagyok azért, hogy magyarnak születtem.

Tóth Ilona (14), Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium: Nekem nagyon fontos a magyarságom, és nagyon tisztelem az összes külhoni magyart. Apukám is Kárpátaljáról származik, így valamennyire bele is látok ebbe. Tudom, hogy vannak, akik nagyon nehéz helyzetben vannak a határon túl, és éppen ezért nagyon tisztelem őket. Én még nem néptáncolok, de pont jövőre szeretném elkezdeni, mert nagyon vonz a magyar kultúra. Szerintem fontosak az ilyen ünnepek, hogy felhívják mindenkinek a figyelmét – és ne csak azokét, akik amúgy is tudnak erről –, hanem azoknak, akik az utcán elsétálnak mellette, és észre sem veszik, hogy ma milyen fontos nap van. Évekkel ezelőtt a mai nap egy hatalmas katasztrófa volt.