2024. május 11. Ferenc
Szász Emese a legjobb 16 között a vívó Eb-n
mti.hu
|
2015. június 06. 16:34
|
frissítve: 2015. június 06. 16:35
A magyarok közül egyedüliként Szász Emese jutott be a legjobb 16 közé párbajtőrben a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

A svájci viadal honlapja szerint Szász – akinek Eb-n eddig egyéniben egy bronzérme van, de világbajnokságon volt már második is – a csoportkörben a szokásosnál visszafogottabban szerepelt, három győzelme mellé három vereséget is begyűjtött. A 64-es tábla első fordulójában így mindjárt nagyon erős ellenféllel kellett megküzdenie. A francia Maureen Nisima, a 2010-es év világbajnoka éppen vele szemben harcolta ki öt éve a vb-aranyat Párizsban. Ezúttal viszont Szász 1–1 után végig vezetve magabiztos, héttusos győzelmet aratott ellene. 

Ugyanilyen különbséggel verte a következő asszójában Britta Heidemannt, aki a tavalyi világbajnokságon második volt, a 2007-es vb-n és a 2008-as pekingi olimpián pedig aranyérmet nyert. Az elmúlt nyáron, Kazanyban a világbajnoki negyeddöntőben találkoztak egymással, s akkor a német a végén fordított, és egy találattal győzött. Most ugyanez nem sikerült neki, az utolsó fél percig ezúttal is szoros asszóban, 9-8 után már csak a magyar párbajtőröző adott tust.

A csoportkörben – amelyben öt találatig vívtak a felek – Antal Edina négy gőzelemmel és két vereséggel, Budai Dorina a világranglista-vezető Szászhoz hasonlóan 3/3-mal, Kun Anna pedig 1/5-tel zárt. Utóbbi emiatt a főtáblán már nem is vívhatott, míg Antal az első, Budai pedig a második fordulóban búcsúzott.

A női párbajtőrözők versenyében 77-en indultak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat