Páter Kelemen Didák minorita szerzetes 1683-ban született a háromszéki Kézdialmás-Baksafalván. Tanulmányait a minoriták eperjesi főiskoláján folytatta, majd kitűnő eredményei következtében tanári állást kapott. Tanárkodása nem tartott sokáig, mert az ellenreformáció időszakában különösen a Partiumban szükség volt a katolikus hit védelmezésére, templomok, iskolák építésére, s ezzel a feladattal bízták meg felettesei. Kétszer választották meg a Minorita rend magyarországi tartományfőnökévé.
Nevéhez fűződik a miskolci Nagyboldogasszony templom (minorita templomként ismert), rendház és iskola építése, a nyírbátori templom és rendház építése, a besztercei ferences rendház és templom restaurálása. A katolikus hitélet apostola 1744 áprilisában halt meg Miskolcon. Boldoggá avatása folyamatban van, ezért mutattak be szentmisét szombaton a minorita templomban
Sírja, emléktáblája és arcmása az általa alapított templomban látható. P. Kelemen Didákot iskolák és templomok építőjeként tartják számon, emellett irodalmi munkássága is jelentős. 13 kötetnyi könyv szerzője, s e munkák közül legkiemelkedőbb a Búzafejek című prédikációskötete, mely nyelvművelő szempontból igen értékes.