2024. március 29. Aguszta
„Szép családi napnak nézünk elébe” – szombaton ismét Győri Kapui Vigasság!
minap.hu
|
2018. szeptember 13. 11:31
|
frissítve: 2018. szeptember 14. 16:06
Az előző két év sikerére való tekintettel harmadjára is megrendezik szombaton a Győri Kapui Vigasságot. A rendezvényen izgalmas programmal várják a családokat, de a sport és a gasztronómia is nagy szerepet kap majd.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg idén a Győri Kapui Vigasság elnevezésű sulikezdő családi napot. Az esemény célja,hogy egy napra visszahozzák a gyermekeknek és szüleiknek a nyári szünidő hangulatát. A már hagyományossá vált rendezvényen kommandós bemutatóval és habpartyval is várják az érdeklődőket, de lesz meglepetés vendég is. A nap zárásaként a jól ismert Retroller Együttes lép fel. Az esemény fővédnöke Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, valamint Hubay György országgyűlési képviselő. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Hollósy András és Nagy Ákos önkormányzati képviselők várták csütörtökön a média képviselőit, a rendezvény helyszínén, a József utcai Ifjúsági sportpályán.

A Győri kapu két választókörzetet foglal magába, körülbelül 25 ezren élnek itt. Nagy Ákos, a 12-es választókerület képviselője úgy fogalmazott: megtiszteltetés számára, hogy védnöke lehet az eseménynek. – Fontosnak tartom, hogy leginkább a gyerekekre koncentrálunk a programokkal. A sportra, a mozgásra szintén nagy hangsúlyt fektetünk, az MVSC és több sportegyesület is itt tart majd bemutatókat – nyilatkozta.

gyorikapu_csaladinap_sajtotaj_180913ml_5.jpg

Hollósy András és Nagy Ákos, a két körzet képviselői.

A két körzet óvodái és iskolái szintén készülnek a szombati vigasságra, különböző táncos, zenés műsorokat adnak majd elő a gyerekek. – Nagyon szép családi napnak nézünk elébe, az idő is jó lesz, szeretettel várunk mindenkit – hangoztatta Nagy Ákos.

Hollósy András önkormányzati képviselő, a rendezvény másik védnöke arról szólt, minden évben szeretnének valami újdonsággal is szolgálni a gyerekeknek. – A nyári szünet „meghosszabbítását” szeretnénk megcélozni, legalább egy nap erejéig. Kommandós bemutató, tűzoltó habparty, meglepetésvendég Mexikóból, sok más mellett ezek várnak a családokra szombaton, a III. Győri Kapui Vigasságon – emelte ki a képviselő.

gyori_kapu_vigassagok_170909_vcs_17.jpg

Fotó: Végh Csaba

Hozzátette, gasztronómiai különlegességekkel, édességekkel, ugrálóvárral is várják a kicsiket, kézműves sörökkel pedig a felnőtteket. De minden korosztályt szívesen látnak, hiszen a nap zárásaként a Retroller nevű együttes lép majd fel, az idősebb – vagy ahogyan a képviselő fogalmazott, „régebb óta fiatal” – korosztály szórakoztatására.

Az egész napos programokkal szombaton délelőtt 11 órától várják az érdeklődőket a József utcai „ifi” pályán.

2018_gyori_kapui_vigassag.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat