2024. április 20. Tivadar
Szijjártó: Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának
MTI
|
2018. október 24. 13:55
|
frissítve: 2018. október 26. 09:37
Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel Varsóban, ahol ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel tárgyalt egy biztonságpolitikai fórum helyszínén. Hozzátette, hogy a bizalom újjáépítésére van szükség a két ország között.

A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet és amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. Az egyezmény szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek a vallásgyakorlás, a kultúra, az oktatás és a közigazgatási intézkedések esetében.

szijjarto_varso.jpg

MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Az ukrán fél a javaslat tanulmányozására tett ígéretet - mondta el Szijjártó Péter. Reményét fejezte ki, hogy a következő, december 7-i milánói találkozón a magyar és az ukrán fél a tervezetet már érdemben is megvitathatja.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat