2024. március 28. Gedeon, Johanna
Támogatják az innovatív vállalkozásokat – Miskolcon a Startup Campus Roadshow
minap.hu
|
2017. április 13. 14:45
|
frissítve: 2017. április 15. 14:05
Az innovatív ötletek piacra juttatását, anyagi támogatását segíti az a roadshow, amely április 12-én érkezett a Miskolci Egyetemre. A rendezvény keretében itt is olyan fiatalok mutatkozhattak be, akiknek üzleti tervük, elképzelésük már van, csak a pénz hiányzik hozzá. A szakmai zsűrinek tagja volt Pfliegler Péter alpolgármester is, aki kiemelte: szeretnék, ha a vállalkozó kedvű fiatalok Miskolcon valósítanák meg elképzeléseiket, több módon is próbálják ezt ösztönözni.

A jelentkező vállalkozások előszűrését követően, hatan mutatkozhattak be a szakmai zsűri előtt. A legjobbak később akár 9 millió forintos finanszírozást is kaphatnak a Hiventures Inkubációs programjában. Olyan egyedi és innovatív ötletek mutatkoztak be, mint az OSAFY intelligens karkötő, amely manuális jelzés nélkül ismeri fel, ha viselője rosszul van és jelzi azt a hozzátartozóinak. A szakmai zsűri egyöntetűen az Epowers - Monti csapatát ítélte legjobbnak, akik elektromos mountain bike-kal törnek a piacra, megkönnyítve ezzel többek között az idősebb kerékpárosok életét.

img_0742s.jpg

A versenyt megelőzően a Miskolci Egyetem részéről Deák Csaba kancellár köszöntötte a látogatókat, majd Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke beszélt a hazai innovációs ökoszisztémát ösztönző versenypályázati rendszerről. Mint mondta, a fiatalok bátrak, mernek nagyot álmodni, de minden hiába lenne, ha nem állna valaki mögöttük és nem támogatnák az elképzeléseiket. Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese elmondta, kiemelten fontosnak tartják a hazai innovatív vállalkozói ökoszisztéma támogatását és versenyképességének növelését. Országszerte hét városban rendezik meg a Startup Campus Roadshow rendezvénysorozatukat, a legjobbakat pedig akár 9 millió forintos támogatással díjazzák a döntőben.

zsuri.jpg

A szakmai zsűrinek tagja volt Pfliegler Péter, Miskolc város alpolgármestere is, aki kiemelte: nagyon fontosak az ilyen rendezvények. A város vezetése szeretné, ha az innovatív, vállalkozó kedvű fiatalok Miskolcon valósítanák meg elképzeléseiket, több módon is próbálják ezt ösztönözni. Ide sorolható például az az önkormányzati program is, melynek keretében a város vezetése és a MIK Zrt. lehetőséget biztosít az egyetem vezetése számára, hogy pár tucat lakásba olyan, egyetemet végzett vagy végző fiatalok kerüljenek, akik itt akarnak maradni Miskolcon, itt akarnak vállalkozni.

A Hiventures által kínált 9 millió forintos befektetés mellett, a vállalkozások térítésmentesen képzést, mentorálást és inkubációs lehetőséget kapnak a Startup Campus program keretén belül.

 

 

 

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat