2024. október 05. Aurél
Területi és magyar bajnoki címeket szereztek a miskolci táncosok
minap.hu
|
2016. március 16. 10:18
|
frissítve: 2016. március 17. 17:50
Az utóbbi hetekben taroltak Miskolc versenytáncosai a magyar és régió bajnokságokon.

      A Miskolcz-Revital és a Ködmön TSE párosai (és miskolci vegyespárosok) sikert sikerre halmoztak az utóbbi hetekben. Trénereik – a szintén miskolci Süttő Roland és Tombácz Anikó – elmondása szerint egy nagyon kemény felkészülési időszak áll mögöttük, aminek eredményeképpen magyar és területi bajnokok, érmesek és dobogósok lehettek többen is a párosaik közül.

tancos_magyar_regio_bajnoksag.jpg

– A versenyszezon kellős közepén vagyunk, így továbbra sincs megállás – hangsúlyozta a páros, aki itt ragadta meg az alkalmat, hogy megköszönje munkáját Andrea Silvestri-Váradi Martinának és Sándor Juditnak is, akik szintén hozzájárulnak a párosok sikereihez.

Bajnoki címek, dobogós és döntős helyezések (a teljesség igénye nélkül):

Ifjúsági Latin Magyar Bajnokság, Szigetszentmiklós
Gáspár Patrik-Mátyus Maja (vegyespáros): 1. hely

Junior II Latin Magyar Bajnokság, Szigetszentmiklós
Somoskői László-Pós Polett: 3. hely

tancos_magyar_regio_bajnoksag1.jpg

Kelet-magyarországi Területi Bajnokság, Nyíradony

Antal Gergő-Hercsik Zsuzsanna (vegyespáros): felnőtt A latin 2. hely

Gáspár Patrik-Matyus Maja: ifjúsági B latin: 1. hely

Somoskői László-Pós Polett: junior II B latin 1. hely

Maczkó Márk-Bakos Rebeka: junior II B latin: 2. hely

Sárkány Egon-Tóth Bernadett: junior II D latin: 1. hely, junior II E standard 2. hely

Tollár Gergő-Deményi Boglárka: felnőtt C standard 3. hely

Flekács Laszló-Csorba Viktória: junior II D standard 3. hely

Havas Márk-Karsza Panna: junior I D latin 3. hely

Nemes Márk-Kiss Dorka: ifjúsagi E standard 3. hely

Nagy Antal-Vécsi Hédi: felnőtt C standard 5. hely

Viszlai Márk-Schultz Vera: felnőtt C latin 5. hely

Budapest (Területi) Bajnokság:

Bátor Tamás-Fügedi Laura (vegyespáros): ifjúsági B latin 1. hely, ifjúsági B standard 1. hely.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat