2024. április 19. Emma
A titkosszolgálatok hatékonyságának köszönhető a robbantásos merényletek visszaszorulása
MTI
|
2018. augusztus 17. 08:48
|
frissítve: 2018. augusztus 21. 10:15
A robbantásos merényletek visszaszorulása elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött az európai titkosszolgálatok együttműködése, technikai és humán háttere - jelentette ki Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Közlése szerint ezért szaporodtak el a kisebb szervezést igénylő és általában magányos támadók által elkövetett gázolásos merényletek, ám ezek nem követelnek annyi áldozatot, mint a robbantások.

Gyarmati István arról is szólt, hogy a terrorszervezetek egyre inkább Észak-Afrikába, elsősorban Líbiába helyezik át a székhelyüket, azt követően, hogy helyreállni látszanak a Közel-Kelet államai.

A terroristáknak az az ideális otthon, ahol nem működik az állam – tette hozzá Gyarmati István.

A Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában a Törökországnak Katar által felajánlott 15 milliárd dolláros segítséget úgy értékelte, hogy „most jött el a fizetés időpontja”, ugyanis évek óta több ezer török katona állomásozik Katarban, amely Irán-barátsága miatt szembekerült Szaúd-Arábiával.

Ez nem segíti az amerikai-török viszonyt, mert az Egyesült Államok legfőbb problémája éppen Irán – mondta Gyarmati István.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat