2024. október 05. Aurél
Tizennyolc hallgatóval bővült a duális képzésben résztvevők száma a Miskolci Egyetemen
minap.hu
|
2017. szeptember 08. 13:17
|
frissítve: 2017. szeptember 10. 09:32
Szeptember 7-én írták alá a hallgatói szerződést a partnervállalatokkal azok a hallgatók, akik duális képzésben vesznek részt. Idén tizennyolc hallgatóval bővült az ilyen képzésben résztvevők száma, s tizenkét vállalat fogadja őket.

dualis_kepzes_170908ml_1.jpg

Jelenleg 41 hallgató és 50 partnercég vesz részt a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán működő duális képzésben.

dualis_kepzes_170908ml_9.jpg

– A mai nap ismét az elsőéves hallgatóinkról szól – mondta el Mende Tamás, a Műszaki Anyagtudományi Kar tanulmányi és beiskolázási dékánhelyettese. – Büszkék vagyunk arra, hogy országos lefedettséget jelent ez a 12 partnercég. Most vagyunk abban a helyzetben, hogy látjuk a fiatalokon az igazán nagy különbséget, hiszen minden évben kérünk tőlük beszámoló előadást és látszik rajtuk az a szakmatapasztalat, ismerik a szakzsargont, megvan a magabiztosságuk, ki tudnak állni. Nem beszélve arról, hogy most már ismerik az adott technológiát is, tehát sokkal könnyebben tudnak majd egy szakdolgozatot elkészíteni – tette hozzá.

dualis_kepzes_170908ml_6.jpg

A Műszaki Anyagtudományi Karon duális mesterképzés is indul majd ebben a tanévben.

dualis_kepzes_170908ml_7.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat