A rendőrség által 23 ezer fősre becsült tömeg jórészt békésen, piknikhangulatban köszöntötte a hajnalt az év legrövidebb éjszakájának végén, dacolva a meglehetősen őszies hideggel és a Wiltshire megyei kopár fennsíkon mindig fújó erős széllel.

Az összegyűlteknek ezúttal szerencséjük volt, mivel láthatták az előbukkanó napot, amelyet csak később takartak el a felhők. A korábbi években sokszor bizonyult ünneprontónak a borult égbolt.

A rendőrség vasárnapi beszámolója szerint különösebb rendbontás nem történt, csak „kábítószerrel összefüggő kihágások” miatt vettek őrizetbe kilenc embert.

A Stonehenge melletti napforduló-köszöntés nem volt mindig olyan békés fesztivál, mint most. A rendszeres kultikus összejövetelek 1974-ben kezdődtek, amikor néhány százan a tiltás ellenére átmásztak a köveket akkor övező drótkerítésen, és többen közülük – a kitoloncolásukat elrendelő bírósági végzéssel is dacolva – hat hónapig, a téli napfordulóig a helyszínen maradtak.

Az 1980-as években rendszeresen zavargások robbantak ki a jeles éjszakán a tömeg és a rendőrök között. A legsúlyosabb összecsapás 1985-ben volt, amikor tucatnyian szenvedtek súlyos sérüléseket.

A hatóságok akkor 15 évre teljesen betiltották a júniusi napfordulós szertartásokat, és 6,5 kilométeres tilalmi övezetet jelöltek ki minden év június 21-én az emlékmű körül. Az intézkedést csak 2000-ben vonták vissza.

Sokan azok közül, akik évről évre összegyűlnek a legalább négyezer évesnek gondolt, 20-30 tonnás kőtömbökből épített kultikus emlékműnél június 21-ének hajnalán, ezt abban a meggyőződésben teszik, hogy a koncentrikus sziklaköröket egy ősi napimádó szekta építette a nyári napforduló tiszteletére.

A szakértők ezt a lehetőséget sem zárják ki, de az utóbbi évek kutatásai feltárták, hogy Stonehenge valószínűleg nem egyszeri építkezés eredménye, hanem évszázadokon át folyamatosan bővítették, és biztos, hogy hosszú időn át temetkezési helyszínül és zarándokhelyként is szolgált.

Építésének pontos célja és ideje azonban változatlanul rejtély a történész szakma előtt, mint ahogy az is, hogy miképp lehetett az akkori technológiával a súlyos sziklatömböket nyugat-walesi lelőhelyükről 150 kilométerre, jelenlegi helyszínükre szállítani és a függőleges oszlopokat vízszintesen összekötő elemeket 8-10 méteres magasságba felemelni.