2024. május 28. Emil, Csanád
Több mint 150 millió forint értékben hamisítottak pénzt
minap.hu
|
2017. szeptember 29. 12:48
|
frissítve: 2017. október 01. 08:40
Társtettesként elkövetett pénzhamisítás bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Miskolci Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletében azt a két vádlottat, akik amerikai dollár és ukrán hrivnya bankjegyeket hamisítottak Miskolcon.

Az első rendű vádlottat 4 év 8 hónap, míg társát 4 év 2 hónap börtönbüntetésre, továbbá mindkét vádlottat 4 év közügyektől való eltiltásra ítélte. Az első rendű vádlottat 2015. év elején ismeretlen személyek azzal bízták meg, hogy 20-as címletű USD bankjegyet, valamint 200-as címletű ukrán hrivnyát (UAH) készítsen ukrajnai forgalomba hozatal érdekében – tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.

Az első rendű vádlott – ismerve szakmai ismereteit és nyomdaipari gyakorlatát – megkérte a második rendű terheltet arra, hogy segítsen neki a hamis pénz elkészítésében, amibe beleegyezett. A hamis bankjegyek készítéséhez szükséges eszközöket beszerezték, a grafikai és digitális háttéranyagot elkészítették, próbanyomatokat készítettek. A bankjegyeket forgalomba hozatal céljából utánozták. 2015 júliusában az első rendű vádlott a hamis pénzt a megrendelőknek kívánta átadni, azonban a rendőrök igazoltatták és a személygépkocsiban talált hamis bankjegyeket lefoglalták. A hamis bankjegyek az azokat nem ismerő személyek számára megtévesztőek lehettek volna a forgalomba kerülésük esetén. 

A vádlottak összesen 126.793.269.- Ft értékű USA dollárt és 36.024.456.- Ft értékű ukrán hrivnyát hamisítottak.

Súlyos, nagy tárgysúlyú ügyről van szó, különösen nagy értékű pénzre történt az elkövetés. A bíróság a büntetés kiszabása körében az első rendű vádlott javára értékelte, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, továbbá mindkét vádlott esetében büntetlen előéletüket, megbánó magatartásukat és részbeni, ténybeli beismerő vallomásukat. Kisebb súllyal enyhítő körülmény volt az is, hogy cselekményük kísérleti szakban maradt, ez azonban nem az ő magatartásuknak volt betudható, hanem annak, hogy egy névtelen telefonáló a rendőrség telefontanú vonalán bejelentést tett. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság az első rendű vádlott irányító, kezdeményező szerepét, valamint mindkettőjük esetében a hosszan tartó, kitartó elkövetést és a speciális szakmai ismeretek felhasználását, hiszen a vádlottak nyomdai ismeretekkel rendelkeztek.

Az ügyész a kiszabott büntetések súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be, a vádlottak és védőik 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn, így az ítélet nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat