2024. június 03. Klotild
Több párt listáját nem vette nyilvántartásba az NVB
MTI
|
2018. március 11. 09:10
|
frissítve: 2018. március 12. 11:01
A már nyilvántartásba vettekhez újabb négy országos lista csatlakozott szombaton, viszont nyolc nyilvántartásba vételét visszautasította az NVB, mert nem teljesítették az országos lista állításának feltételét. Egyet már törölt is a nyilvántartásból: a Szegényekért Párt jelöltjei száma a listaállításhoz szükséges minimum 27 jelölt alá csökkent. Így amennyiben a jogorvoslatok nyomán nem változik a szám, 21 országos pártlista közül lehet választani április 8-án.

valasztas_urna.jpg

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az országos listákat kedd délután 16 óráig lehetett bejelenteni, határidőig összesen 40 pártlistát jelentettek be. Országos listát az a párt állíthatott, amely a fővárosban és 9 megyében összesen 27 egyéni választókerületi jelöltet tudott állítani. A bejelentés bizalmi elvre épült, vagyis, nem volt feltétele, hogy a bejelentett jelölteket már jogerősen nyilvántartásba vegyék. Az NVB szombaton – döntési sorrendben – nyilvántartásba vette a Net Párt, a Tenni Akarás Mozgalom, a Családok Pártja, valamint a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja országos listáját.

valasztas_ajanlas_urna_ill.jpeg

A bejelentett pártlisták közül az NVB szombaton visszautasította azokat a listákat, amelyek nem teljesítették a listaállítás feltételét, vagyis vagy nem volt meg a 27 jelölt, vagy nem teljesítették a területi előírást. Az NVB a törvényi feltételek hiánya miatt visszautasította a nyilvántartásba vételét a Lendülettel Magyarországért, A Haza Pártja, A Mi Pártunk – IMA, a Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt, az Értünk-Értetek – A Hiteles Párt, az Elégedett Magyarországért Mozgalom és a Hajrá Magyarország Párt! listájának.

Bár megfelelt a listaállítás feltételeinek, de az NVB 7:1 arányban visszautasította az Összefogás Párt nyilvántartásba vételét, arra hivatkozva, hogy a párt vezetője, Szepessy Zsolt nem ismeretlen a választási szervek előtt, többször volt az NVB által megállapított jogsértéssel érintett személy, és a bizottság többsége szerint ellentétes lenne a választási alapelvekkel, a jogállamiság követelményével a lista nyilvántartásba vétele.

Az NVB törli azokat a nyilvántartásba vett listákat, ahol egy vagy több jelölt kiesése miatt a jelöltek száma a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot. Az NVB ez alapján törölte a Szegényekért Párt országos listáját, a pártnak ugyanis csak 12 jelöltjét vették nyilvántartásba.

Eddig az NVB a 40-ből 18 lista nyilvántartásba vételét tagadta meg, egyet törölt, így jelenleg 21 lista van nyilvántartásba véve. Az NVB tagjainak létszáma így várhatóan 41 lesz, a 7 országgyűlés által választott tag és a 13 nemzetiségi önkormányzati delegált mellett 21 pártdelegált ülhet be a testületbe, amennyiben a jogorvoslatok nyomán nem változik az országos listák száma. Az országos listáról a 93 kiadható mandátumot a pártlistákra leadott szavazatok és a töredékszavazatok alapján osztják ki. Csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listáról, amelyek a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát elérték. Közös lista esetén a küszöb 10 százalék.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat