2024. június 17. Laura, Alida
Több száz karatés Miskolcon, a nemzetközi emlékversenyen
minap.hu
|
2016. október 09. 18:36
|
frissítve: 2016. október 11. 11:00
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezte meg vasárnap az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 10. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt.

A jubileumi megmérettetésre összesen 63 kategóriában lehetett nevezni a 6 évesektől a szenior korosztályig, vagyis a 35 év felettieknek is lehetősége nyílt a versenyzésre.

A nevezések száma 400 felett volt, ami jól mutatja, hogy a verseny korábbi októberi időpont-áthelyezése elérte a célját.

A küzdelmek során összesen 252 érem talált gazdára. Összesen 26 magyar és 7 külföldi, többségében magyar vonatkozású egyesület versenyzői neveztek az Avas kupa - 10. Csordás József nemzetközi emlékversenyre. Ezzel az egyesületi nevezési létszám idén csúcsot döntött.

karate_avaskupa_161009ml_39.jpg

A legnagyobb létszámmal a hazai klubok közül az Arashi SC az Arashi és a Spirit indult, míg a szlovák és román egyesületek közül többen is 15 fő fölött neveztek, de kiemelkedett Sepsiszentgyörgy, ahonnan közel 40 versenyző érkezett a megmérettetésre. Így ezek az egyesületek komoly esélyekkel pályáztak a legeredményesebb hazai, illetve külföldi karate klub különdíjára.

A korábbi évek hagyományaihoz igazodva idén is jutalmazták a legjobb női, valamint férfi versenyzőt is. A serleg különdíjakat a Decathlon jóvoltából ajándékkártyák is kiegészítik.

A verseny vasárnap 10.00 órakor kezdődött a megnyitó ünnepséggel, majd kezdetét vette a kata (formagyakorlat) versenyszámok, valamint a délután folyamán a kumite (küzdelem) is terítékre került.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat