2015. június elején a vádlott férfi 22 óra után hajtott fel traktorjával a 37. számú főútra. Erre az útszakaszra folyamatosan (ezt táblákkal időközönként jelzik is!) tilos lassú járművel felhajtani, azon közlekedni.
A traktor hátsó részére egy 400 literes permetezőgép volt rögzítve, ami teljes egészében eltakarta a jármű hátsó helyzetjelzőjét. Így aztán éjszaka, a kivilágítatlan közúton a vádlott járműve nem volt kellően látható.
Mintegy 10 kilométeren keresztül haladt a vádlott járművével az úton, amikor a sértett férfi személygépkocsijával utolérte. Mivel a sötétben későn észlelte a mintegy 20-25 km/h sebességgel haladó traktort, abba hátulról belerohant. Az ütközés következtében az autó átsodródott az úttest bal oldalára, és ott összeütközött egy szabályosan közlekedő pótkocsis teherautóval.
A személyautó azonnal kigyulladt. Vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette.
A vádlott több és rendkívül kirívó KRESZ szabályszegése okozta a balesetet. Egyrészt forgalomból kivont járművel közlekedett, tiltás ellenére hajtott fel a közúti szakaszra. A járműre kapcsolt berendezést az előírások szerint semmilyen világító berendezéssel nem látta el, az szabálytalanul eltakarta a jármű hátsó lámpáját és rendszámtábláját.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. A vádlottal szemben végrehajtandó fogházbüntetést és járművezetéstől eltiltás büntetést indítványozott.